Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 9 (194. szám)
576 És biztos, hogy vannak olyan kérdések, ahol adott esetben bizonyítási nehézségek felmerülnek, de ez mindig így volt, és az élet más területein is így volt, ez a bíróságok dolga. Persze lehet a bizonyítást segíteni, ezt szolgálja például a bejegyzett élettársi kapcsol attal kapcsolatban benyújtott új törvényjavaslatunk, amely azon kívül, hogy létrehozná az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát, ugyanakkor a különneműeknek megteremtené azt a lehetőséget - éppen azért, hogy a későbbi bizonyítás könnyebb legyen , hogy egy bejelentést tegyenek, hogy ők élettársak. Ezt a közjegyzőnél bejelentenék, nyilván ez a későbbiekben mindenféle bizonyítást sokkal inkább megkönnyítene, és általában bizonyítási nehézségekre hivatkozva szerintem nem lehet megtagadni fontos társad almi viszonyok jogi szabályozását. Összességében szeretném megköszönni valamennyi képviselőtársamnak, aki részt vett a vitában, valamennyi képviselőtársamnak, akik módosító indítványokat nyújtottak be, és ezzel igyekeztek jobbá tenni a törvényjavaslatot. S mint ahogy Salamon képviselő úr elmondta, a kormány számos módosító indítványt támogatott - kormánypárti módosító indítványokat és ellenzéki módosító indítványokat is. Arra szeretném biztatni képviselőtársaimat, ha úgy látjuk, hogy vannak még olyan részei a törvényjavaslatnak, amelyen érdemes még változtatni, és a jelenleg benyújtott és a kormány által támogatott módosító indítványok ehhez még nem elégségesek, akkor nyújtsanak be kapcsolódó módosító indítványokat. Mint ahogy a hozzászólásom elején mondtam, erre a lehetőség még időben feltétlenül megvan, és törekedjünk arra, hogy együttesen egy nagyon jó új kódexet alkossunk meg. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A felszólalások végeztével az ötö dik vitaszakaszt lezárom. A részletes vitát pedig elnapolom, folytatására és lezárása jövő heti ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk, napirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett. Az Országgyűlés következő ülésének összehívása ELNÖK (Harrach Péter) : Az Országgyűlés következő, várhatóan kétnapos ülését 2009. március 9én 13 órára összehívom. Az ülés bezárása ELNÖK (Harrach Pé ter) : Köszönöm munkájukat, mindenkinek jó pihenést kívánok, az ülést bezárom. (Az ülés 16 óra 35 perckor ért véget.) 2009. március 9 (194. szám) 2009. március 9én, hétfőn délután 13.01 órakor 194. szám A 20062010es országgyűlési ciklus