Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 3 (193. szám) - A polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZÉP BÉLA (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter):
574 szépen, van annak logikája, hogy az özvegy annak a vagyonnak az élvezetében volt, ami a házastársa tulajdonát képezte, és annak az élvezetében marad, nem lesz tulajdonosa, mert a gyermek szerzi meg az állagtulajdont, ő lesz az állagörökös, de ő ha szonélvezőként használhatja, mint haszonélvező, ő köteles viselni a terheket. Ezt is tudjuk. A haszonélvezeti jog római jogi alapú. Nem tudom, miért kellene ezt most megszüntetni nagy hirtelen, mert Krisztus után 2009ben úgy gondolja a Magyar Szocialista Párt, hogy ez egy idejétmúlt intézmény. Hát ne csináljuk már ezt! Ennek megvannak a maga ősi alapjai. A rendszeren lehet finomítani, lehet továbblépni, de ilyen kényszermegoldásokat teremteni, és azt innen kijelenteni, mérhetetlen elbizakodottsággal és gőg össéggel, hogy ez az állagörökösök érdeke, ez számomra követhetetlen és elfogadhatatlan. ELNÖK (Harrach Péter) : Szép Béla normál idejű felszólalása következik. DR. SZÉP BÉLA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tudom megállni - bár rendes felszólalásra s okkal korábban jelentkeztem , hogy az iménti vitára két mondattal ne reagáljak. Itt a gőg és az elbizakodottság tekintetében kérném a képviselőtársamat, hogy szíveskedjék a szavait megválogatni. (Dr. Avarkeszi Dezső: Így van!) Különösen azért, mert azok a gondolatok, amelyek az ön által kifogásolt ajánlási pontokban, javaslatokban megfogalmazódnak, éppen a szakértői bizottságban fogalmazódtak meg, és ezt a lehetőséget, ennek a működési előnyeit és esetleges kockázatait mérlegelve gondoltuk úgy, sok szakért ővel konzultálva, ennek a szakterületnek a legnevesebb elméleti és gyakorlati tudóival konzultálva, hogy ez a megoldás jobban szolgálja mind a túlélő házastárs, mind a gyermekek érdekeit. Nem akarok belemenni, de nagyon komolyan alkalmas ez az új megoldás arra, hogy családtagok közötti vitákat előzzön meg, és tartsa meg a családon belüli béke lehetőségét. Én erről többet nem szeretnék mondani, sokkal inkább a figyelmébe ajánlom Salamon képviselőtársamnak a két konferencia azon szakaszait, amin állítása elle nére mégsem tudott részt venni, mert valószínűleg ezekben az órákban voltak hallhatóak ezek a megállapítások. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a végrendelet tárgykörében a 835. ajánlási pont tekintetében kérjem a tisztelt Ház támogató figyelmét, amely mód osító javaslattal a végrendelet hatálytalansága körében egy módosítást és éppen a most jelenleg is hatályos törvényi rendelkezéssel azonos szabályozás megtartását javasoljuk. Az előterjesztett törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy a közjegyzőnél letett mag ánvégrendelet hatályát veszítse el, amennyiben azt a végrendelkező visszaveszi. Úgy gondoljuk, és azt tekintjük életszerűnek, hogy amennyiben a végrendelkező a közjegyzőtől visszaveszi az ott letett végrendeletet, akkor nem feltétlenül az a szándék vezeti, hogy megváltoztassa a korábban kinyilvánított, végrendeletben rögzített végakaratát. Könnyen lehet, hogy pusztán az okiratnak más módon kívánja az őrizetét biztosítani, lehet, hogy valakivel meg akarja ismertetni, de összességében a végakarata változatlan tartalommal maradna fenn. Különösen indokolja a 835. ajánlási pont szerinti módosító indítványunkat az a körülmény is, hogy amennyiben a végrendelkező tényleg megváltoztatta volna az akaratát, akkor nincs semmi akadálya annak, hogy amikor visszaveszi a kö zjegyzőtől a végrendeletet, akkor ezt az írásbeli magánvégrendeletet megsemmisítse, más nyilatkozattal rögzítse, hogy vissza kívánja azt vonni, vagy akár új végrendeletet tegyen, amivel szintén hatálytalanná teszi a korábban elkészített, írásba foglalt és közjegyzőnél letett végrendeletet. Tehát helyesnek és életszerűnek azt gondoljuk, hogy amennyiben a végrendelet egyébként megfelel az írásbeli magánvégrendelet valamennyi törvényben rögzített feltételének, követelményének, úgy automatikusan ne váljon hatál ytalanná a visszavétellel a végrendelet. Remélem, hogy a tisztelt Ház tudja támogatni a javaslatunkat. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) :