Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 2 (192. szám) - A Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között az 1991. augusztus 31. napján kötött vízummegállapodás, illetve a vízummegállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött megállapodások kihirdetéséről szóló törvényjav... - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
477 Megkérdezem Lázár János képviselő urat, kíváne reagálni az elhangzottakra. Két perc áll rendelkezésére. DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokratá k Szövetsége és az MSZP megfogalmazta, hogy nem kívánja a tárgysorozatbavételt támogatni, amit nagyon szomorúnak tartok, mert egy olyanfajta hozzáállásnak lehetünk a tanúi, amely azt nézi, hogy hogyan nem lehet megoldani valamit, azt keresi, hogy hogyan n em lehet megvalósítani valamit, és nem azt keresi, hogyan lehet a mai akut problémákra érdemi választ adni. A Fidesznek nagyon határozott az álláspontja a tekintetben, hogy a jogkövetőket és nem az elkövetőket, a jogkövető áldozatokat és a jogkövető magata rtást tanúsító adófizető állampolgárokat illeti a védelem, és nem az elkövető magatartásformát tanúsítókat. Nagyon határozott az álláspontunk abban is, hogy egy szintén jogkövető, határozott fellépésű megerősített rendőrségre van szükség, a visszaesőkkel s zemben különösképpen, már csak azért is, mert néhány nappal ezelőtt látott napvilágot az a statisztika, hogy minden második bűncselekményt elkövető ma Magyarországon visszaeső, bűnismétlő, akiket a mi törvényjavaslatunk, illetve a Btk. módosítása büntetne különös szigorúsággal. Úgy gondolom, hogy az elmúlt hetek eseményei arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelenlegi Btk. nem elégséges arra, hogy elriassza bűnelkövetőket a legbrutálisabb bűncselekményektől. A Magyar Országgyűlésnek felelős, világos, nagyon határozott és kemény lépést kell hozni. Ebben az első momentum, hogy most támogatják a tárgysorozatbavételt. Ezt kérem önöktől. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdeze m önöket, tárgysorozatba veszike a Lázár János és Répássy Róbert képviselő urak által előterjesztett T/8875. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 166 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett az előter jesztést nem vette tárgysorozatba. A Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között az 1991. augusztus 31. napján kötött vízummegállapodás, illetve a vízummegállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltá s útján létrejött megállapodások kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Áder János) : Soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között az 1991. augusztus 31. napján kötött vízummegállapodás, il letve a vízummegállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött megállapodások kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és határozathozatala. Az előterjesztést T/8840. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/8840/1. számon kapták ké zhez a képviselők. Megadom a szót Avarkeszi Dezső államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója :