Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 2 (192. szám) - Horváth István (Fidesz) - a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez - “Szekszárd a vasúti közlekedés mostohagyermeke?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár:
468 ahol közvetlenül és közvetve több mint 130 ezer ember érintett. A helyzet azonban más. Tolna megye központjában a vasúti közlekedés terén megállt az idő. Sőt, köszönhetően a 2008. december 15ével bevezetett új menetrendnek, a korábbi évek elmarad ott változatlansága további romlásnak indult. December közepe óta ismét nincs közvetlen járat Budapest és Szekszárd között, több esetben még az átszállás lehetősége is megszűnt. Ma vonattal közel 3 órába telik, amíg Szekszárdról eljutunk a 150 kilométerre lévő fővárosba, miközben legalább kétszer át kell szállnunk, és az új menetrend eredményeként előfordulhat olyan kombináció is, hogy közel egy órát kell vesztegelniük az utasoknak valamelyik fűtetlen, lelakott vasútállomáson. Egy odavissza út tehát minden nel együtt 8 órába telik. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt elfogadhatatlannak tartjuk, és követeljük, hogy állítsák vissza a közvetlen járatokat. Jelenleg a rossz menetrend miatt 130 ezer ember életét és közlekedését nehezítik meg. Ma ott tartunk, hogy a vasút megmentése érdekében az önkormányzatoknak kellett aláírásgyűjtési akcióba kezdeni, hátha ez végre felnyitja a minisztérium szemét. Sajnos, a közelmúltból már sok rossz tapasztalatunk van arra vonatkozóan, hogy miképp zárnak be a vasútvonalak. A recept eg y rosszul elkészített menetrend, amely csodákra képes az alacsony kihasználtság terén. Tavaly több száz kilométer vasúti pályával bántak el így. Kérdéseim a következők. Miért kell olyan menetrendet készíteni, ami nem tudja kiszolgálni a közlekedők igényeit ? Milyen előzetes vizsgálatokat folytattak annak érdekében, hogy feltérképezzék az érintett szakasz utazóközönségének és az önkormányzatok igényeit? Mikor fogják megvizsgálni a kikényszerített kihasználatlanság nyilvánvaló eredményeit, és ebből milyen konz ekvenciákat fognak levonni? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Puch László államtitkár úrnak. PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztéri umi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ugye, nem hiszi azt, hogy a kormány szándékosan nem akarja Szekszárdról vasúton felhozni az utasokat? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ha ezt ön így gondolja, akkor természetesen lett vol na lehetősége bármely kormánynak már közvetlen vasúti összeköttetést építeni Budapest és Szekszárd között. Amit ön mond, először is azt gondolom, hogy nem valós. Nem állt meg az idő, mert semmi nem változott igazándiból. Az változott, hogy a helyett a közv etlen járat helyett, ami négy óra alatt, pontosan 4 óra 8 perc alatt ért föl Budapestre, egy átszállással ma 2,5 óra alatt el lehet érni Budapestet. Tehát lehet azt mondani, hogy itt most tragédia történt az új menetrendben, ön ebben, egyszerűen azt kell h ogy mondjam, nem a valóságot állítja, annak ellenére, hogy tényleg igaza van önnek, jó volna megoldani mindenhol a közvetlen összeköttetést. Igaz, hogy Budapest és Szekszárd 150 kilométerre van, de vasúti pályán nem ez a távolság van, és csak csomópontokon keresztül lehet megközelíteni. A másik, amit szeretnék mondani, hogy természetesen szándékunkban áll megvizsgálni, és az egész menetrendet - azt hiszem, önöknek többször elmondtam - sokkal nyitottabban, sokkal nagyobb konszenzus megteremtésére törekedve p róbáljuk összeállítani. Ezért a Déldunántúli Regionális Közlekedésszervezési Iroda idén tavasszal lakossági fórumokon, email címeken, telefaxokon, telefonokon és levélben is mindenféle észrevételt vár, és minden kistérségi tanácskozást meg fog tartani, h ogy lehetőleg a legoptimálisabb menetrend jöjjön létre, mert bizonyos kereteken és lehetőségeken belül törekedni szeretnénk a legnagyobb optimalizációra, hogy a lehető legjobb megoldások születhessenek. Egyébként, hogy milyen fejlesztések voltak az ön álta l felsorolt vasútvonalakon: a 46oson, a RétszilasSzekszárdBátaszék vonalon 100 kilométeres sebességgel tud menni a vonat a 2006ban