Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában - Mentelmi ügyek: - ELNÖK (Mandur László): - DR. HENDE CSABA, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:
302 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez is nagyon bonyolult ügy, azonban abban a helyzetben vagyunk, hogy ezt nem kell nekünk részletesen itt taglalnunk, hiszen a képviselő úr magánéleti szférájáról van szó, megromlott házasságának büntetőjogi utórezgéseiről. A képviselő úr ellen a felesége zaklatás ügyében 2008. július 18án magánindítványt tett, ezt a Legfőbb Ügyészség magáévá tette, és ide zaklatás bűncselekményének a gyanújával érkezet t meg az irat. A képviselő úr a bizottsági ülésen megjelent, és előadta, hogy nagyon sajnálja, hogy ez az ügy idáig fejlődött, a volt feleségével megromlott a kapcsolat, és a sajnos ilyenkor szokásos események történtek: akadályoztatás a gyermekláthatóságb an és mindenféle más. A bizottság 8 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Lengyel Zoltán képviselőtársunk mentelmi jogát függessze fel az adott ügyben. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, elnök úr. Kérdezem, ame nnyiben a teremben tartózkodik Lengyel Zoltán képviselő úr, kíváne szólni. (Nincs jelzés.) Köszönöm szépen, úgy látom, hogy nem. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés függessze fel. Ké rdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggesztie Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi jogát a H/8925. számú ügyben. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 151 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett Lengyel Zolt án mentelmi jogát nem függesztette fel. (19.50) Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik Nagy Imre képviselő úr mentelmi ügyeinek megtárgyalása és a határozathozatalok. (Zaj. - Az elnök csenget.) A mentelmi bizottság a képviselő úr mentelmi ügyében hár om határozati javaslatot terjesztett elő. Mindhárom javaslatában azt indítványozza, hogy az Egri Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyekben az Országgyűlés a képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. Most megadom a szót Hende Csaba képviselő úrnak, a ki a bizottság javaslatait együttesen szóban is meg kívánja indokolni. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. DR. HENDE CSABA , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. (Zaj. - Az elnök ismét csenge t.) Tisztelt Országgyűlés! Amint az elhangzott, három határozati javaslat fekszik önök előtt. Engedjék meg, hogy a személyi és tárgyi összefüggés, illetve azonosság, valamint az idejükkel való takarékoskodás okából egyetlen rövid felszólalásban ismertessem az ügyet és indokoljam javaslatunkat. 2008. október 11én Szilvásváradon a Szalajkavölgyben felállított Kárpátok őre emlékműnél úgynevezett Kárpátmedencei találkozót tartottak. A rendezvény meghívóján a felkért szónokok között szerepelt Habis László egr i polgármester is. Dr. Nagy Imre képviselőtársunk az eseményt megelőzően sajtótájékoztatón kifogásolta a szerinte szélsőséges szervezetek és jelenségek egri jelenlétét. Egyben kifogásolta, hogy Habis László polgármester olyan rendezvényen vállalt szerepet - idézet , ahol “rajta kívül szinte csak a magyar szélsőjobboldal emblematikus figurái szerepelnek.” Habis László úgy reagált a sajtó útján, hogy ő a rendezvény kapcsán a nemzeti és a Kárpátmedencei magyar összefogás gondolatát támogatja. A rendezvényen azonban - bár erre valóban felkérték - nem vesz részt, mert külföldön tartózkodik. 2008 novemberében a szóban forgó rendezvény három közreműködője - a határozati javaslataink számsorrendjében Faludi Sándor, Bogdán Péter kenderesi polgármester és Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke - becsületsértés miatt indított magánvádas eljárást dr. Nagy Imre ellen, a már idézett kijelentését magukra véve, azt sérelmezve. A mentelmi bizottság február 17i ülésén mindhárom feljelentést megvizsgálta. Úgy ítéltük meg, hogy dr. Nagy Imre szavai a politikai véleménynyilvánítás körébe tartoznak.