Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz), a napirendi pont előadója:
285 Most valóban a döntéshozatal következik. Tisztelt Országgyűl és! Arra figyelemmel, hogy a határozati javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, most annak eredeti szövegéről kell határoznunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a H/8658. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az Országgyűlés feloszlatásáról szóló határozati javaslatot 170 igen szavazattal, 204 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Most a népi kezdeményezésről fogunk dönteni. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által kezdeményezett H/8818. számú országos népi kezdeményezéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a népi kezdeményezéssel 170 igen szavazattal, 205 nem ellenében, tar tózkodás nélkül nem értett egyet. Felkérem Podolák György jegyző urat, hogy ismertesse a népi kezdeményezésről hozott határozat szövegét. PODOLÁK GYÖRGY jegyző : Az Országgyűlés határozata a népi kezdeményezésről: Az Országgyűlés az országos népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény rendelkezései szerint megtárgyalta a “Kezdeményezzük, hogy a 2006ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlását” tárgyú népi kezdeményezést, és arról 2009. február 23i ülésén a következők szerint d öntött: “Az Országgyűlés a népi kezdeményezésben foglaltakkal nem ért egyet.” ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, jegyző úr. Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló t örvényjavaslat összevont általános és részletes vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon elfogadott, Házszabálytól való eltérés szerint soron következik az egyes vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyez éséről szóló törvényjavaslat összevont általános és részletes vitája , valamint a határozathozatalok. Szatmáry Kristóf és Pelczné Gáll Ildikó Fideszképviselők önálló indítványát T/8661. számon kapták kézhez a képviselők. A bizottságok a benyújtott módosító javaslatot megtárgyalták és előterjesztették ajánlásukat. Ezt T/8661/4. számon kapták kézhez. Most megadom a szót Szatmáry Kristóf képviselő úrnak, a törvényjavaslat előterjesztőjének, hatperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr, parancsoljon! SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz), a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem igazából ezzel szerettem volna kezdeni, de még az előző vita hatása alatt hadd mo ndjam el, itt vita bontakozott ki arról, hogy ez a kormány mennyire alkalmas a válság kezelésére, vagy mennyire hoz olyan döntéseket, amelyek a hazai vállalkozásokat segítik túllendülni a korábban elindult válságon. Nos, az, hogy ez a törvény visszakerülhe tett a parlament elé, ékes bizonyítéka annak, hogy ez a kormány folyamatosan áterőltet a parlamenten olyan döntéseket, amelyek sajnos nagyonnagyon negatív hatással vannak a hazai vállalkozások ügyeire. Nagyon nehéz azt elfogadni, hogy ez a kormány valóban alkalmas a válság