Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 8 (215. szám) - Az építési beruházások megvalósulásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2781 indítványaink figyelembevételével fogja kialakítani a tisztelt kormány az álláspontját, és le hetőséget fog biztosítani arra, hogy ezek a kapcsolódó módosító indítványok állva maradjanak és a tisztelt Ház is támogassa azokat, és ennek következtében lehetőséget biztosítanak számunkra, ellenzéki képviselők számára is, hogy ennek a fontos, általunk is fontosnak tartott törvénynek a támogatása mögé tudjunk állni. Három elemet azért mégis kiemelnék. Ha az építési beruházások gyorsításáról szóló törvényről tárgyalunk, akkor nagyon fontos, hogy a törvény több olyan paragrafusában, ahol településrendezési s zabályozással, építésügyi eljárással kapcsolatos határidők kerültek megjelölésre, azoknak a megítélésünk szerint túlzott mértékét próbáljuk lecsökkenteni. Az elmúlt két hét alatt talán sikerült megtalálni azt az ideális időtávot egyegy ilyen eljárás folya mán, amely a szakmaiság, a nyilvánosság, az átláthatóság szempontjait is figyelembe véve tesz javaslatot arra, hogy ezek a folyamatok a lehető legrövidebb idő alatt tudjanak végbemenni annak érdekében, hogy az építésügyi beruházások valóban gyorsabban mehe ssenek teljesedésbe. A mi megítélésünk szerint is elvárható, hogy akár közigazgatási szervek, akár pedig közműkezelők közel egy hónap leforgása alatt a szükséges nyilatkozataikat megtegyék, és amennyiben ezt nem teszik meg, a szükséges szankcióval lehessen őket e kötelezettségeik teljesítésére rászorítani. A fedezetkezelő rendszer esetében mi azt indítványoztuk és indítványozzuk a továbbiakban is, hogy ha egy építési beruházás a szerződésben is több szakaszra került bontásra, akkor legyen meg a lehetőség ar ra, hogy a szerződés szerinti teljesítési szakaszonként valósuljon meg, és a fedezetet is az adott szakasznak megfelelő mértékben kelljen rendelkezésre bocsátania az építtetőnek, illetve ebben az esetben a fővállalkozónak, az alvállalkozói láncolatban szer epet vállaló alvállalkozóknak is. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozók részéről kevesebb lekötött pénz fog kikerülni a gazdaság pénzkörforgalmából, és a meglévő pénzintézeti finanszírozási, hitelezési problémákat vagy a szűkmarkúságot is figyelembe véve ebbe n az esetben likvid forrásokhoz tud jutni az építésügy, az építőipar. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, ami a szakmagyakorlási jogosultság megszerzésére vonatkozó regisztrációt érinti. Az eredeti javaslatban az szerepelt, hogy minden egyes jogosultság megszerzésénél mintegy 30 ezer forint eljárási illetéket, költséget kell lerónia a jegyzékbe felkerülni vágyó szakembernek. Az építésügyben vannak olyan szolgálatot teljesítő kiváló műszaki szakemberek, mérnökök, akik akár nyolc szakértői névjegyzékbe is k érhetik a felvételüket. Ez azt jelenti, hogy százezres nagyságrendű illetéket kellett volna leróniuk. Mivel sok tekintetben ugyanolyan mellékletekkel kell ellátni ezeket a beadványokat, azt indítványoztuk, hogy az első ilyen jellegű igény megkérését követő en a többi esetben egy visszafogottabb költségvonzattal járó regisztrációra legyen lehetőség. Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében tehát támogatjuk ebben a formában ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, de továbbra is hangsúlyozni kell a FideszKD NP frakciószövetség részéről, hogy innentől kezdve belső piacélénkítő intézkedésekre, kormányzati intézkedésekre és adóváltoztatásokra van szükség. Mert hiába teszünk rendet adminisztratív területen az építésügyön belül, ha nem lesznek megrendelések, a köz ponti költségvetésből is finanszírozott megrendelések, akkor az építésügy - bármilyen jó támogató szándék legyen is a politika részéről - egyszerűen nem lesz életben tartható, és az elkövetkezendő hónapokban tízezer számra veszhetnek el nagyon fontos építő ipari munkahelyek. Azt kérjük tisztelettel a kormánytól, hogy szíveskedjenek a korábbi indítványainkat, javaslatainkat ezen a területen megfontolni, és a továbbiakban az építőipar tényleges belső piaci élénkítésére is odafigyelni és a szükséges forrásokat is biztosítani. Köszönöm szépen a figyelmet. (21.20) ELNÖK (Lezsák Sándor) :