Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Az Országgyűlés feloszlásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint “A 2006-ban alakult Országgyűlés feloszlásának kimondásáról” tárgyban a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által kezdeményezett országos népi kezdeményezés együttes t... - ELNÖK (Mandur László): - SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz):
274 Országos Tanácsának elnöke a hétvégén azt mondta, hogy tanúi vagyunk a kormány tehetetlen, cé ltalan vergődésének, annak, hogy Gyurcsány Ferencet már nem veszik komolyan felelős gazdasági körökben. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ezt az önök szövetségese, a Szabad Demokraták Szövetsége mondja, érdemes lenne legalább erre odafigyelni. De ha nem is a karunk már az SZDSZig eljutni, akkor maradjunk az MSZPnél, hiszen az MSZP egyik szervezete, egyik tagozata a hétvégén ülésezett, ez a bizonyos társadalompolitikai tagozat, ahol a tagozat vezetője szerint a miniszterelnök által a múlt héten bejelentett vá lságkezelő javaslatok nem felelnek meg a várakozásoknak, egy volt fővárosi kerületi polgármester szerint pedig az Országgyűlésnek fel kellene oszlatnia magát. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) És hogy ne menjünk még messzebb, tisztelt képviselőtársaim, talá n érdemes lenne önöknek is Békesi Lászlóra hallgatni. Békesi László azt mondta, nevetséges arról beszélni, hogy 2014től meg ’16tól milyen intézkedéseket akarnak bevezetni. A válság itt van, most. A válságot itt és most kell kezelni. Nemhogy évekre nem ér ünk rá, hetekre, hónapokra nem érünk rá. Napról napra kell kezelni a válságot. Négy hónapja, hogy önök és az önök miniszterelnöke elismerte, hogy Varga Mihály nem a válság apostola, hanem valóban jól látta előre a helyzetet - mondjuk, nem volt nehéz, elég volt nyugateurópai lapokat olvasni, amerikai tévéket nézni. Tehát aki ezt megtette, az világosan tudta, hogy a válság eljön Európába is. Akkor önök még arról beszéltek, hogy ennek csak a szele fog megérinteni minket, majd négy hónappal ezelőtt elismerték, hogy valóban le fog minket dönteni a lábunkról a válság. Azóta egyetlen konkrét intézkedés nem történt. Önök beszéltek parlamenten kívül, beszéltek a parlamentben; egyetlenegy olyan intézkedést nem hoztak, amitől az embereknek jobb vagy könnyebb lett voln a. Amikor Békesi László arról beszélt, hogy a kormány 2014re, 2016ra vonatkozólag rukkol elő elképzelésekkel, akkor azt mondta, hogy épeszű ember ilyet nem mond. Ha valaki azt akarja, hogy hangosan röhögjön a világ, akkor kell ilyeneket mondani. Nos, tis ztelt képviselőtársaink, az a szomorú igazság, hogy ez bejött. Ha más nem is, ez bejött; a világ rajtunk, a magyar kormányon röhög, hiszen ha önök elolvasták vagy elolvasták volna a New York Times egyik múlt heti számát, akkor világossá vált, hogy a balfék ség nemzetközi mértékegységévé a magyar kormányt választották. A New York Times Magyarországgal, Gyurcsány Ferenccel és a böszmeséggel riogat. Azt a rémképet festik fel, hogy egyszer az Egyesült Államok is egy válságkezelő csomag miatt majd olyan magas áll amadóssági szinttel fog rendelkezni, mint Magyarország. Mi vagyunk, Magyarország, a negatív példa, a 70 százalék fölötti államadóssággal, amely - csak szeretnék emlékeztetni - 2002ben 53 százalék volt. Az elmúlt esztendőkben 17 százalékkal sikerült feltor názni az államadósságot, mi vagyunk a negatív példa a világon. És hogy egy még frissebb példát mondjak, a mai napon jelent meg egy német lapban az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi interjúja, amelyben szintén negatív példaként hozza fel Magyarországo t, amelyet meg kellett menteni a csődtől. Tisztelt Képviselőtársaink! Az, hogy minket meg kellett menteni a csődtől, az nem dicsőség. Az, hogy valaki ellavírozta az országot az államcsőd szélére, az nem dicsőség, hanem szégyen, és alkalmatlanságról tesz ta núbizonyságot. Nos, tisztelt képviselőtársaink, ezek a vélemények, az elmúlt hónapok és az elmúlt hét eseményei világosan mutatják, hogy Magyarországnak egy kiútja van a válságból, ez pedig az új iránnyal kezdődik. Az új irányhoz új kormány kell, az új kor mányhoz pedig új választások kellenek. Higgyék el, tisztelt képviselőtársaink, önöknek is sokkal jobb lenne, ha meg tudnánk előzni az elkövetkezendő egy esztendő agóniáját. Sokkal jobb és könnyebb lenne most véget vetni az egésznek, mert akkor nem pazaroln a el az ország még egy évet. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Tisztelt Képviselőtársaim! Tegyék meg Magyarországért, a köztársaságért! Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Jó volt!)