Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Az Országgyűlés feloszlásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint “A 2006-ban alakult Országgyűlés feloszlásának kimondásáról” tárgyban a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által kezdeményezett országos népi kezdeményezés együttes t... - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
271 csak egy dologról nem beszélnek, hogy ennek a forrásait egyébként honnan lehetne előteremteni. (Zaj a Fidesz és a KDNP pad soraiban.) Orbán Viktortól hallhattuk az elmúlt napokban is, hogy jelentős adócsökkentésre van szükség, illetve egymillió munkahelyet kíván teremteni a Fidesz. A tisztelt elnök úr egy dologról nem beszélt: ennek a forrásait egyébként honnan kívánják előter emteni? Ilyenkor kénytelenek vagyunk arról beszélni, amit a Fidesz közeli közgazdászok vagy a Fidesz volt miniszterei nyilatkoznak ezekben az ügyekben. Járai volt pénzügyminiszter, jegybankelnök úr azt találta mondani, hogy aki ezekben a napokban adócsökke ntésről beszél, az nem normális, és nem gondolja át a javaslatait. Ezt egyébként még a tegnap esti Duna Televízióban elhangzott nyilatkozatában is korrigálta, és azt mondta, hogy adócsökkentésre csak azt követően kerülhet sor, ha annak egyébként a forrásai t megteremtjük. De ugyancsak nyilatkozott Chikán miniszter úr, aki az ön kormányában gazdasági miniszter volt, hogy bizony egy kormányváltás automatikusan nem jelenti a gazdasági problémák megoldását, ehhez egyébként olyan javaslatokat kell megfogalmazni, amelyek a társadalom többsége számára elfogadhatóak. Itt kell emlékeztetni arra is, tisztelt képviselőtársaim, bár utaltak arra, hogy a Reformszövetség által megfogalmazott javaslatokról lehet talán beszélni és vitát nyitni, de már rögtön másnap szintén a Fidesz szóvivője bejelentette, hogy az adók megváltoztatásában nem partner a Fidesz, a szociális szférához természetszerűleg semmilyen tekintetben nem lehet hozzányúlni. Tehát ismételten azzal találkozunk, hogy a Fidesz szakértői egyik nap ezt mondják, a m ásik nap azt mondják, egyébként pedig úgy gondolják, a választókat a választásokat megelőzően nem kell arról tájékoztatni, hogy egyébként ők hogyan képzelik el Magyarország jövőjét, és miben lehetne megoldásokat találni. Egy dologról beszélnek: a válságra egyetlen megoldás van, a kormány mondjon le, és tartsanak előrehozott választásokat. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Mi úgy gondoljuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy van másik megoldás is. (Zaj a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Van olyan megoldás, hogy a Fidesz végre belátja, hogy a demokratikusan működő parlamentben négyéves ciklusokban működnek a kormányok, tudomásul veszi azt, hogy ha a választáson nyerni akar, akkor itt a parlamentben be kell mutatnia a programját, és egyébként addig is lenne te endőnk. (17.40) Hiszen többen megfogalmazták, gazdaságpolitikusok is, hogy egy négy hónapos interregnum, amikor senki nem tudná azt, hogy a választásokat követően mire számíthat, az tönkretenné az országot mindenféle szempontból. (Moraj a Fidesz soraiból.) Azt, hogy sürgős intézkedésekre van szükség és rövid és középtávú, a gazdaság problémáit megoldó ügyekben a parlamentnek egyezségre kellene jutnia, ennek a parlamentnek lenne ez a feladata. Feladata lenne ennek a parlamentnek, tisztelt képviselőtársaim, a z is, amit a társadalom joggal vár el tőlünk, hogy rendbe tegyük a parlament ügyeit (Moraj a Fidesz soraiból.); az, hogy a képviselőválasztás rendszerét, a választójogi törvényt konszenzussal megalkossuk; az, hogy a pártfinanszírozás kérdésében itt megáll apodjunk, és tiszta vizet öntsünk (Moraj a Fidesz soraiból.) a pohárba; vagy akár a képviselők juttatásainak ügyét is ennek a parlamentnek lenne kötelezettsége megoldani (Moraj a Fidesz soraiból.) és megszavazni. Ha mindezt sikerülne ebben a parlamenti cik lusban nekünk konszenzussal eldönteni és elfogadni, akkor a következő parlament tisztán indulhatna, és tisztán állhatna a magyar választópolgárok elé. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ezek az indokok mindenképpen alátámasztják azt, hogy ha itt kimondaná a parlament a feloszlatását, azzal sokkal nagyobb kárt okoznánk a társadalomnak, mint hogy ez a kormány tovább folytatja azt a programját, amit meghirdetett (Folyamatos moraj a Fidesz és a KDNP soraiban. - Dr. Kövér László: Melyik programját?!) , konzultálva (Dr. Kövér László: Melyik programját?!) azokról a javaslatokról (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A leszakadás programja!) , amelyek elhangzottak akár a Reformszövetség részéről, akár mások részéről. Kérünk mindenkit, hogy abban az egyeztető fóru msorozatban, amelyet a kormány