Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 8 (215. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
2675 Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tegnap a választópolgárok üzenetet küldtek a számunkra, és ebből az üzenetből érteni kell, minden pártnak tudni kell belőle érteni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Engedjék m eg, hogy hadd gratuláljak először is azoknak a pártoknak, amelyek a magyar alkotmányt tiszteletben tartják, és bejutottak az Európai Parlamentbe, így a Fidesznek, a Szocialista Pártnak és a Magyar Demokrata Fórumnak. Nekünk, a Szabad Demokraták Szövetségén ek a tegnapi eredményt tudomásul kell vennünk, és nincs rajta mit szépíteni, ez egy komoly kudarc, egy olyan kudarc, amely nyilván nem az elmúlt hónapokból táplálkozik, hanem egy többéves politikának az eredménye; egy olyan többéves politikának az eredmény e, amivel nekünk számot kell vetnünk, és ki kell majd értékelni. Nem lenne bölcs dolog az, hogyha homokba dugnánk a fejünket, vagy próbálnánk magunkat áltatni azzal, hogy jól tettük a dolgunkat, és jól csináltuk. Nem tettük jó, és nem csináltuk jól, mert a kkor nem így szerepeltünk volna - és ezzel őszintén szembe kell nézni. Én magam természetesen a szükséges következtetéseket le is kívánom vonni, ahogy egy pártvezetőnek egy ilyen helyzetben tisztességgel viselkednie is kell. De azért szeretnék tová bbmenni, mert azt gondolom, hogy azon túlmenően, hogy én személyesen levonom a tanulságokat, és az SZDSZnek is le kell vonnia a tanulságokat, az egész magyar közéletnek le kell vonnia a tanulságokat. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Mert egy egészen más országban ébredtünk a mai nap, mint amilyen előzőleg volt Magyarország. Egyetlenegy demokratikus párt, sem a Fidesz, sem a Szocialista Párt, sem a Magyar Demokrata Fórum rajtunk kívül nem mehet el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon középpárttá vá lt a szélsőjobb. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről a választási kampányunkban is erre hívtuk fel a figyelmet, hogy ez a veszély itt dörömböl a kapukon. Én azt kérem a magyar pártoktól, a magyar demokratikus párto któl, hogy a magyar rendszerváltás értékeinek megvédése miatt, a magyar alkotmány megvédése miatt tegyünk meg mindent azért, hogy fogjunk össze; fogjunk össze mindazzal szemben, ami itt jelentkezett, mindazzal szemben, aminek a megnyilatkozásait láttuk, ha llottuk az elmúlt hetekben, láttuk az elmúlt napokban is. Ez Magyarországnak ártani fog, Magyarországnak szégyent fog jelenteni, és csak közösen állíthatjuk meg. Mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, amit magunk el kell hogy végezzünk a saját házunk tájékán, el fogjuk végezni. Az SZDSZ nem könnyű időszak előtt áll, de talpra fogunk állni (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) , mert a magyar történelemnek fontos része a magyar szabadelvűség, és ezt a magyar szabadelvűséget kívánjuk képviselni az elkövetkez endő időben, ha úgy tetszik, erre most még inkább szükség van, mint az elmúlt időben. Végezetül hadd jegyezzek meg még annyit, hogy az eredményünkben - mint ahogy utaltam már rá - nem az elmúlt másfél hónap eredményei nyilvánultak meg. Mi úgy ítéljük meg, hogy a válságkezelő kormány egy olyan fontos és nehéz feladatot látott el az elmúlt időszakban, amellyel sikerült a tűzoltást elvégezni Magyarországon. Ma a magyar gazdaság jobb helyzetben van, mint másfél hónappal ezelőtt volt. (Közbeszólás a Fidesz sorai ból.) Ezt megint csak őszintén oda kell tennünk az asztalra, ha számvetést készítünk. Látnunk kell, hogy ami miatt idejutottunk, az egy többéves politika eredménye, nem az elmúlt másfél hónapnak az eredménye. Én azt kérem mindenkitől, hogy előítélettől men tesen próbáljunk közösen gondolkodni azon, hogyan tudunk segíteni Magyarországnak azért, hogy egyfelől a magyar gazdaság jobb helyzetben legyen, másfelől megvédjük az országunkat attól a veszélytől, amely a szélsőjobboldal előretörésével rá leselkedik. Kös zönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. Lendvai Ildikó frakcióvezetőhelyettes asszony következik felszólalásra, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, fr akcióvezetőhelyettes asszony. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) :