Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 26 (214. szám) - A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
2649 felújítások ügyében tett javaslatát elfoga dhatónak és támogathatónak tartjuk, a kezdeményezést jogosnak, indokoltnak véljük. Úgy gondoljuk azonban, az út, amelyen az előterjesztők elindultak, nem felel meg a fenntarthatóság szempontjainak, a mai környezetvédelmi elvárásoknak. Található ilyen megol dás is, az ebbe az irányba való elmozdulásban partnerek lennénk. Ebben a formában - még egyszer mondom - számunkra a javaslat nem elfogadható. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Velkey Gábor képviselő ú r. Szólásra következik 15 perces időkeretben Ékes József képviselő úr, Fidesz. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Szeretnék egy dologra rávilágítani. A múlt héten volt a Nemzeti Fenntartható Fejlőd és Tanácsának ülése, és ennek a tanácsnak több bizottsága működik, Velkey képviselőtársam és Katona képviselőtársam is tudja, ismeri. Működik a tudományos bizottság, vele párhuzamosan a vízügyi bizottság és az energiakérdésekkel foglalkozó bizottság. (Az e lnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Azt hiszem, nagyon sok képviselőnek el kellene járnia ezekre a bizottsági ülésekre, és tapasztalhatnák azt a hihetetlen mértékű károsodást, ami ma, jelenleg a világban és Magyarországon is folyik. Ezt mondom azért is, mert tegnap pont a Fónagy Jánossal benyújtott indítványunkat, a vízbázisok tartós állami tulajdonban maradását nem engedte a parlament tárgysorozatba venni, vitára bocsátani. (13.00) Szomorú az is az ember - elnézést, hogy kics it eltérek az előterjesztéstől - számára, amikor egy településen helyi természeti értékek kiemelt fontosságát egy szabályozással eltörlik, és egy olyan park közepére akarnak bevásárlóközpontot építeni, ahol működnek a kis kutak - fogalmazzunk úgy , forrás ok. Vagy olyan helyre engednek építeni társasházakat, ahol annyira pozitív kút van, hogy még szivattyú sem kell hozzá, és szép lassan a saját vízbázisainkat, saját értékeinket teljesen tönkretesszük. Megértem a Szirbik képviselő úr által benyújtottakat, hi sz egy adott térség gazdasági életének fontosságáról beszél azzal, amivel próbálja indokolni magát a benyújtott indítványt. De ha megnézzük az osztrák példát, a fürstenfeldit, hatalmas szennyezés keletkezik abból, hogy a geotermikus energiát felhasználva n incs visszasajtolás, és valahol az Európai Unió is úgy fogalmaz - nem tiltja vagy teszi kötelezővé a visszasajtolás kérdését , kimondja azt, hogy felszíni természeti értékben kárt nem okozhat. Tehát itt jön be, amit Józsa képviselőtársam is mondott, hogy ugyan van Magyarországnak egy energiatörvénye, van Magyarországnak a parlament által elfogadott éghajlattörvénye, de lemaradásban van Magyarország a vízgazdálkodási törvénnyel. Tavaly láttam egy körözvényt, amely társadalmi vitára próbálta bocsátani, de na gyon őszintén megmondom, ez a törvény nem a hazai vízgazdálkodásról szól, hanem arról szól, hogy hogy lehet az uniós forrásokat és bizonyos gazdasági érdekeket előtérbe helyezni; és vérzik tulajdonképpen a hazai vízgazdálkodás kérdésköre. Tisztába kellene tennünk egyszersmind - hisz Magyarország nem Izland, ott, ahol tényleg a geotermikus energiát hatalmas mértékben tudják hasznosítani , Magyarország készleteinek felmérését végre el kellene végezni. Értem ez alatt a termálvizek kérdését, a geotermikus lehe tőségek, hévizek kérdését vagy a gyógyászati célú ásványvizek kérdését is. Tisztelt Képviselőtársaim! Fogynak a készleteink. Ha nincs helyes vízgazdálkodási törvénye Magyarországnak, amelyben valóban a felmérések alapján tisztában vagyunk azzal, hogy adott esetben mely kérdéskörben - hévizekről, gyógyvizekről, ivóvizekről és egyéb másról beszélek -