Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 25 (213. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszter:
2513 kormányzatnak is - egyébként mindannyiunknak , hiszen minden kapukon belül maradó ember, aki dolgozik és munkabért kap, sokkal jobb helyzetben van, minthogyha a munkanélküliek táborát szaporítaná. Ezek a munkahelymegtartó támogatások, az úgynevezett OFAtámogatással indultak, ez 6 milliárd forintot j elentett, és bár megjelenésekor is sokan illették kritikával a kiírás módját, az elbírálás ütemét, ez a keret igen hamar betelt. Ezt követte a regionális munkaügyi központok mintegy 10 milliárdos támogatása, nagyjából az OFAhoz hasonló kiírási feltételekk el, és azt kell mondanunk, hogy a vállalkozások körében nagy - ha idézőjelben lehet ilyent mondani - népszerűségnek örvendett. Tisztelt Ház! Ha feltesszük azt a kérdést, hogy nagy volte a politikai egyetértés abban, hogy meg kell tartani az embereket a mu nkában, akkor azt mondom, igen, bár hadd említsek két dolgot. Az egyik: természetesen voltak olyan szakmai vélekedések is, amelyek azt mondták, hogy olyan társaságokat támogatni, amelyek nem piacképesek, nem kell. Egyszerűbben fogalmazták meg ezt a vélemén yüket: aki meg akar halni, azt hagyni kell meghalni. Természetesen ezzel a változattal nem azonosulhatott sem a kormányoldal, sem pedig a munkahelymegtartó támogatásokat kiírók. A másik oldalról természetesen vannak, akik - hogy úgy mondjam - éppen ellenke ző szemszögből bírálják ezt a támogatási rendszert, és próbálják bizonyítani azt, hogy nem működik, nem elég hatékony. Köztünk ül az a képviselőtársunk is, aki egyébként ezt úgy teszi, hogy a saját választókerületében működő, több száz embert foglalkoztató üzem 400 millió forint ilyen típusú támogatást nyert el. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a támogatások nem ingyen voltak. Ezek a társaságok, amelyek igénybe vették, azt vállalták, hogy továbbra is foglalkoztatják a dolgozókat. Ezért tehát azt szeretném me gerősíteni, és nyilván a kormányzatnak is arra hívni fel a figyelmét, hogy a folytatásban az úgynevezett 4+1es oktatással, képzéssel együtt járó támogatásban biztosítani kell, hogy gördülékeny, gyors pályázati lebonyolítással ezek a munkahelymegtartó eszk özök megmaradhatnak, hiszen ez szolgálja mind a munkavállalók, mind pedig a nagy közösség, tehát hazánk érdekeit is. Nagyon köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Köszönöm, frakci óvezetőhelyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Herczog László szociális és munkaügyi miniszter úrnak. Miniszter úr! DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képvi selő Úr! A gazdasági válság az egész világon a foglalkoztatási helyzet romlását eredményezte. Az Unió 27 tagállamában romlik a foglalkoztatás, növekedik a munkanélküliség. Az uniós munkanélküliségi ráta ez évben várhatóan 9,5 százalékra emelkedik. Hasonló előrejelzést mondhatunk Magyarországra is. A rendelkezésre álló legfrissebb hazai adatok azonban pozitív fejleményeket is mutatnak: a csoportos létszámleépítési bejelentések tendenciája csökkenő, az ez év áprilisában bejelentett 3900 fő a legalacsonyabb m érték tavaly december óta. A múlt év novemberétől a kormány részéről számos, a munkahelyek megtartását, a foglalkoztatás bővítését szolgáló intézkedés született. A munkahelyek megőrzését szolgáló támogatások a pénzügyi gazdaságélénkítő intézkedésekkel össz hangban kerültek kidolgozásra. Az első OFApályázat januárban került meghirdetésre, ezt követte a regionális munkaügyi központok programja, májusban pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázata jelent meg. Ezzel a megoldással kívánjuk elérni, hogy folya matosan legyen támogatási lehetőség, és így a lehető legtöbbet tehessük a foglalkoztatottak munkahelyének megtartására. Az OFApályázatra több mint 1200 igény érkezett, a nyertes pályázatok száma meghaladja a 450et. A döntéssel lekötött 6,85 milliárd fori nt összegű támogatással megőrzött munkahelyek száma több mint 31 ezer. A szerződések megkötése kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalható lemaradás