Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 18 (211. szám) - Az építési beruházások megvalósulásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - VARGA ISTVÁN nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, a napirendi pont előadója:
2392 szabályozás, sem a szakmai irányítás, sem pedig az építésügy egyéb területein hatékonyan, egységesen és eredményesen érvényre juttatni. Ezért a törvényjavaslat az ép ítésügyért felelős miniszter - sajátos építményfajtákra és a műemléki épületekre kiterjedően is - szakmai irányítási, koordinálási jogosítványait, feladatait erősíti meg. A településrendezés és telekszerzés területén a törvényjavaslat bevezeti a település középtávú fejlesztését megalapozó integrált településfejlesztési stratégia fogalmát, és azt beilleszti a településrendezési eszközök közé a településfejlesztési koncepció részeként. Ennek eredményeképpen az építési beruházások befogadására jogszerűbb és me galapozottabb településrendezési döntéseket érhetünk el a jövőben. A településrendezés különösen nagy hatással bír a település létére, fejlődésére, ezért közérdek, hogy kiszámítható, bizalmat keltő, jogbiztonságot nyújtó, szakszerű és a jogszabályoknak meg felelő helyi szabályozás alapozza meg a későbbi engedélyezési eljárást. Ösztönözni kívánjuk az önkormányzatok építésüggyel kapcsolatos feladatellátásának társulás formájában történő ellátását. Ennek érdekében javaslatot teszünk a társulás által alkalmazott térségi főépítész feladatellátására is. Az építésügyi hatósági eljárások területén megteremtjük az integrált eljárás lefolytatásának lehetőségét. Ezzel az egy beruházás keretében megvalósuló több építmény több hatóság útján történő engedélyezése, vagy töb b különböző hatóság engedélyezési eljárásának szüksége esetén bevezetjük az úgynevezett egyablakos rendszert. Ennek lényege, hogy az ügyfél a közreműködő hatósághoz nyújtja be a kérelmet, és az a hatóság koordinálja a beruházás megvalósításához szükséges e ljárásokat lefolytató hatóságok tevékenységét. Mindezzel az építtető számára, amellett, hogy az eljáró hatóságok eljárási követelményei nem sérülnek, jelentős idő takarítható meg. Az úgynevezett összevont engedélyezési eljárási típust, valamint az építési követelmények előzetes helyszíni bejáráson történő megismerését, tisztázását választható eljárásként minden építőipari beruházásnál lehetővé teszi. Bevezeti az úgynevezett adat, tényigazolási eljárást. Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy egy könnyen ki tölthető adatlapon tájékoztatható az építési hatóság a kisebb, főként nyilvántartási jelentőséggel bíró építési tevékenység végzéséről. A közlekedési építményeket - sajátos építmények - és a műemlékeket is bevonja a gyorsítási csomagba, amely gyorsabb enge délyezési eljárást tesz lehetővé. A lánctartozás területén a “biztos kéz” program kialakításának indoka az egyre jelentősebb mértéket öltő tartozási lánc elleni hatékony fellépés. (Közbeszólásra.) Szerencse, hogy figyel valaki. (Dr. Fónagy János: Én figyel ek.) A megrendelések csökkenése miatt gyakorlattá vált a tisztességes piaci ár alatti feladatvállalás, ami a közterhek mellett az alvállalkozók számláinak ki nem fizetésével is járt. Magánberuházások esetén mindennapossá vált a nem vagy csak részleges fize tés, ami súlyos bizalmi válsághoz vezetett. A sürgető lépések szükségességét az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága és a szakmai szervezetek részvételével közösen kidolgozott, a válságkezelés hatékony lépéseit magába foglaló országgyűlési hat ározat is megerősítette. Ezúton is szeretném megköszönni munkájukat. A kidolgozott jogintézmény bevezetése a kivitelezés résztvevői közötti bizalom helyreállítását, a kockázatok csökkentését szolgálja. Az építőipari kivitelezés területén megoldandó feladat tehát a szerződő partnerek teljesítésbe vetett hitének helyreállítása. Ennek hatékony, külföldön is alkalmazott módja a szerződés ellenértékének vagy a megegyezés szerinti részének harmadik, független személy kizárólagos rendelkezése alá helyezése útján t örténő biztosítása. Az építtetői fedezetkezelő egyrészt híd az építtető és a kivitelező között, másrészt állandó partnere a független státusú műszaki szakértőnek, harmadrészt garancia a kifizetésre és a teljesítésre. Az építtető és a vállalkozó kivitelező között létrejött építési szerződés teljesítése, az építőipari kivitelezési tevékenység fedezetének célhoz kötött felhasználása érdekében építtetői fedezetkezelőt kell megbízni. Az építési beruházás fedezetét az építtető által nyitott, az építtetői fedezetk ezelő kizárólagos rendelkezése alatt álló, elkülönített fedezetkezelői számlán kell elhelyezni.