Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 11 (209. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. MOLNÁR CSABA, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter:
2141 fizetni. És ezzel, miután biztosítékul az otthonukat, a lakásukat ajánlották fel, a lakhatásuk kerül vesz élybe. Persze, a devizahitelesek mellett ott vannak azok a családok is, amelyekről szintén nem szabad megfeledkeznünk, amelyek már eddig is jelentős adósságokat halmoztak fel, amelyek nem mindig tudták fizetni a közüzemi díjaikat, és amelyeknek a lakhatása nem volt igazán biztos soha. Kilakoltatás előtt ma több család áll. Mindent el kell követnünk, az erőket ide is kell összpontosítani, hogy ne történjenek meg ezek a kilakoltatások. Meg kell találnunk a segítségnyújtás formáit, legyen az jogi segítségnyújt ás, szociális segítség vagy bármilyen más eszköz, persze nagyon komoly együttműködésben az önkormányzatokkal és a kormányzattal. (Folyamatos zaj.) Mindez azért fontos, mert már sokan eddig is máról holnapra éltek, és hogyha még a lakásukat is elvesztik, az is veszélybe kerül, akkor az megoldhatatlan, súlyos helyzetet idézhet elő, és minél később nyújtjuk a segítséget, annál nehezebb lesz ezeket a családokat újra megállítani és ellátni. Minden érintettel törődnünk kell, azokkal is, akik eddig még nem voltak veszélyben, és nem szorultak rá arra, hogy támogatást kapjanak, de azokkal is, akik már eddig is sokat nélkülöztek, és nehéz körülmények között élnek. Ebben a kialakult helyzetben ezért egyszerre többféle megoldásra van lehetőség és szükség, hiszen nincs o lyan egyedül üdvözítő megoldás, amely mindig mindenkin, minden helyzetben segíteni tud. Vannak családok, amelyeknek segítséget jelent az is, ha átütemezzük a törlesztőrészletét, vannak családok, amelyeknek támogatást kell ehhez adni, és vannak családok, am elyeknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy visszabérelhessék az egyébként elveszthető lakásukat. Mert annak az egészségtelen tulajdoni szerkezetnek a lakás tekintetében, amivel Magyarországon bírunk, hogy lényegesen nagyobb a magántulajdonú lakások a ránya, és csak nagyon kevés a bérlakás, bizony a hátránya, a hátulütője most mutatkozik meg. És megint másoknak az is fontos, hogy rendezni tudják az adósságaikat, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, hogy tovább tudjanak részesülni a közüzemi segítségből. Én őszintén bízom abban, hogy a kormány által eddig is elindított lépéseken túl (Az elnök csenget.) lesznek még más lépések ezeknek a fizetésképtelen polgároknak a megsegítésére, és az aggódó magyar családokkal együtt én is várom ennek a megerősítését. Köszö nöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes asszony. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíváne bárki reagálni. Igen, Molnár Csabát, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter urat i lleti a szó. Miniszter úr! DR. MOLNÁR CSABA , a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Asszony! A válságkezelő kormány célja, ahogy ön is fogalmazo tt, a védelem biztosítása, az, hogy megvédjük a munkahelyeket, a családokat, a családok otthonait, a kis- és középvállalkozásokat, általában az országot a világgazdasági válság mélyebb és súlyosabb következményeitől. Ön is jól fogalmazott, azt gondolom, eb ben teljesen igaza van, hogy teljes körű védelem nem létezik, de mindent meg kell tennie az Országgyűlésnek, a kormánynak azért, hogy ezt a védőhálót minél sűrűbbre tudja majd szőni. Ebben a körben nagyonnagyon fontos az, amit a képviselő asszony említett , a lakáshiteleseknek a védelme, azoknak a védelme, akik tipikusan valamilyen rajtuk kívül álló okból, például azért, mert elvesztették a munkahelyüket, például azért, mert átmenetileg alacsonyabb bért kapnak, vagy egyszerűen csak azért, mert a devizahitel ek az elmúlt időszakban drágábbá váltak, emiatt hátrányos helyzetbe kerültek. Az ő védelmük kiemelt feladata a kormánynak. Kiemelt feladat azért is, mert nagyon sokan vannak Magyarországon, akik ilyen típusú hitellel rendelkeznek, összességében 1,6 millió olyan lakáshitel van Magyarországon, amelyet az elmúlt időszakban vagy lakás építésére,