Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 17 (189. szám) - Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - LENGYEL ZOLTÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről:
159 Nagyon sajnálatosnak tartom azt, hogy az Európai Unió kötelezettségként írta elő a génmanipulált növények termesztésére vonatkozó eljárás szigorítását. Ezt én nagyon lényeges elemnek tartom, ami egyrészt a magyar élelmiszergazdaság jövőjét, a növénytermesztés jövőjét, másrészt pedig a magyar termék piacképességét, illetve az ökológiai szemléletben termelt növények és nevelt állatok későbbi sorsát is megbélyegezheti. Teljes volt az egyetértés mind a jobboldal, mind a baloldal között abban, hog y Magyarországot GMOmentes területként kell fenntartanunk, de az Európai Unió erősebb nálunk, és kötelező határidőt írt elő Magyarország számára, amin belül választ kell adni a kijelölt hatóságoknak. Arra szeretném kérni az agrárkormányzatot, hogy kössük az ebet a karóhoz, tartsunk ki, és annak ellenére, hogy határidőhöz kötött a kérelem elbírálásának az időpontja, lehetőség szerint tartsuk meg az ország termőterületeit GMOmentesnek a termelők későbbi piacra jutásának megvédése érdekében. A vadászati törv ényben üdvözlendő a vadfarm létesítésének pontos szabályozása. A konyha színesedésével és az étkezési kultúra változásával egyre nagyobb az igény erre a tevékenységre egyrészről, másrészről konkrétan szabályozottan lehetőségük nyílik a magyar gazdáknak arr a, hogy egy újabb bevételi forrásként vadfarmon tenyésztett állatokból szerezzenek jövedelmet, ezzel kiváltva korábban megszűnt állattartói jövedelemszerző képességüket. A halászati törvény módosításáról Godó képviselő úr részletesen szólt, mindenféleképpe n átgondolandók azok a felvetések, amelyeket a felszólalásában felvázolt. Ökológiai szempontból fontos kérdés az ökológiai termelés szabályozása. Mindenféleképpen előrelépés, hogy megjelenik ebben az előttünk fekvő törvényjavaslatban. A szőlőtermesztésről is esett szó itt az elmúlt felszólalásokban részletesen, nagyon fontosnak tartom a hegyközségi tevékenység bővítését. Ki ismerné jobban a szőlőtermőterületeket, mint a hegyközség vezetői, illetve a hegybírók? Szeretném fölhívni a figyelmet az állatorvosi tevékenységre vonatkozóan arra, hogy a rendeleti felsorolásból évek óta hiányzik egy kerület, egy hatósági kerület, mégpedig a sárbogárdi, Alap, Alsószentiván, Cece, Hantos, Nagylók, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztúr, Sárosd, Sárszentágota és Szabadegyháza településekkel. Kérem a minisztériumot, hogy ezt mielőbb pótolják, hogy ne legyen egy nem létező, egyébként fizikai valójában működő kerület a rendelet felsorolásában. Az ingatlannyilvántartással kapcsolatos szabályozás szintén törvényi erőre emelkedett az Alkotmánybíróság észrevétele alapján. Ez megegyezik a közhiteles nyilvántartáshoz kapcsolódó jogi szabályozással, és most már törvényi szinten mondja ki a fellebbezés menetét, miszerint a bíróság jogosult a másodfokú eljárás lefolytatására. Nagyon fonto snak tartom, hogy szóba kerül a kedvtelésből tartott állatok kereskedelme, és a magyar élővilágra, illetve növényvilágra veszélyes, kedvtelésből tartott állatok tartásának a szabályozása. A híradásokban időnként felfelröppen egyegy kósza hír, ami felhívj a a figyelmet arra, hogy fokozottan figyelnünk kell erre a területre is. Nos, tisztelt képviselőtársaim, én a szakma oldaláról úgy gondolom, egy salátatörvény tárgyalása mindig nehézkes, és a jogalkotási rendszerbe való beilleszkedése a felhasználók számár a nem túl kedvező, ezért egy hátrányos politikai gyakorlat, hogy bizonyos feladatokat egy salátatörvény megalkotásával próbálunk meg abszolválni. Fontosnak tartom viszont azt, hogy az előterjesztés mindenféleképpen általános vitát indukál. Kérem a képvisel őtársaimat, hogy mindenki a saját szakterületén és a hozzájutott információk alapján módosító javaslatokkal tegye jobbá, próbálja jobbá tenni ezt a törvényjavaslatot. És engedjék meg, hogy Orosz Sándor képviselőtársam szavaival fejezzem be a felszólalásoma t: ezt a törvényt vitázva és megfontolva rágjuk át, gondoljuk át, adjunk be hozzá módosító javaslatokat, és mind az Európai Unió elvárásainak, mind pedig az Alkotmánybíróság észrevételeinek, illetve a szakma igényeinek megfelelően végleges formába öntve, a z agrárgazdaság hasznára a parlament mihamarabb fogadja el. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Herényi Károly tapsol.)