Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. április 20 (203. szám) - Dr. Nagy Andor (KDNP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Miért zárják ki a magyar kis- és középvállalkozásokat a vízügyi pályázatokból?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. NAGY ANDOR (KDNP): - ELNÖK (dr. Áder János): - SZABÓ IMRE környezetvédelmi és vízügyi miniszter:
1532 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett beruházások kizárólag ál lami, önkormányzati vagy vízgazdálkodási társulási tulajdonban lévő műveken történő fejlesztéseket jelentenek, plusz külön a Vásárhelyitervhez kötődő két nagy jelentőségű beruházást is. A pályázati kiírások elkészítése során a kedvezményezettek köre a tul ajdoni jogok alapján kerül meghatározásra. Mivel az említett létesítmények üzemeltetői a vízügyi igazgatóságok, valamint az önkormányzatok, illetve társulatok, ezért a fejlesztések kedvezményezettjei is csak ezen szervezetek lehetnek. Így aztán a felhaszná lás során a fenti kedvezményezetti kört közbeszerzési kötelezettség terheli, ennek megfelelően a munkák tényleges elvégzői közbeszerzési eljárások keretében kerülnek kiválasztásra. Az Európai Unióban letelepedett ajánlattevők és a közösségi áruk számára ne mzeti elbánást kell nyújtani a közbeszerzési eljárásban. A közbeszerzési törvény 1. § (4) bekezdése mint alapelv rögzíti ezt. A hatályos jogszabályi előírás alapján tehát a magyar vállalkozásokat pozitív diszkriminációban részesíteni nem lehet. Közbeszerzé si törvény garanciális szabályokat is felállít. A garanciális szabályokat is felállít. A garanciák azt a célt szolgálják, hogy csak a szerződés teljesítéséhez ténylegesen szükséges mértékben lehessen előírni az ajánlattevőkre vonatkozóan pénzügyigazdasági és műszakiszakmai alkalmassági követelményeket. Az ajánlattevők - így a magyar kis- és középvállalkozások is - saját belátásuk szerint dönthetnek arról, hogy egyedül adjanake be ajánlatot. Önmagában tehát az a tény, hogy egy vállalkozás nem tudja egyedü l teljesíteni a szerződést, nem jelent akadályt a közbeszerzési eljárásokban való részvételre. Az elmúlt két alkalommal kiírásra került két tározótender is azt erősítette meg, hogy a magyar középvállalkozások egymással, illetve külföldi partnerekkel léptek együttműködésre, és adtak be a két eljárásban összesen 16 ajánlatot. Az ajánlatkérőknek eljáró vízügyi szakemberek a közbeszerzési törvény adta kereteken belül végzik az eljárási tevékenységet, így a magyar kis- és középvállalkozások tekintetében sem tehe tnek kivételt, ha ugyanis az ajánlat a szabályok alapján érvénytelen, akkor az ajánlatot értékelni a törvény erejénél fogva már nem lehet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Nagy Andor képvis elő úrnak. DR. NAGY ANDOR (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Bajnai Gordon miniszterelnök úr ma azt mondta a bevezetőjében, hogy a válságkezelő kormánynak az a célja, hogy gyors és határozott cselekvéssel kivezesse az országot a válságból. Négy pillért eml ített meg, az egyik a védelem pillére volt. Itt mondta nekünk ma azt, hogy a védelem pillérének az az egyik szerepe, hogy a magyar munkahelyeket meg kell védeni. Azért intéztem ezt a kérdést a miniszter úrhoz, mert azt gondolom, hogy az a gyakorlat, amely meghonosodott Magyarországon, nem felel meg a magyar építőipar érdekeinek. Olyan helyzetbe hoz bizonyos cégeket, amely különböző mendemondákra adhat esetleg alapot. Nem hiszem, hogy ez a kormányzati szándékokkal megegyező lenne. Összességében pedig úgy érz em, hogy nem felel meg a magyar érdekeknek. Ez a szándék vezérelt engem, amikor ezt a kérdést föltettem önnek, nem feltétlenül a konkrétumok. Válság van, új helyzet van, és át kell értékelni jó néhány dolgot ahhoz, hogy a magyar munkahelyeket meg lehessen védeni az országban. Köszönöm. (Taps a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Most a miniszteri viszontválasz következik. SZABÓ IMRE környezetvédelmi és vízügyi miniszter :