Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 24 (199. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
1144 Köszönöm. Szintén na pirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, SZDSZ: “A helyzetről” címmel. Frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! “A hely zetről” - ezt a címet viseli napirend előtti felszólalásom, és nem kell itt mondani, a Ház falai között, hogy valóban éles helyzet van. (9.10) Egyetértek polgármester úrral és államtitkár úrral abban, hogy fontos ebben a válsághelyzetben is ilyen és ehhez hasonló jelenségekről beszélni. Magam is ki szeretnék térni arra ebben a napirend előtti felszólalásban, hogy a pénzügyigazdasági válság mellett a társadalmi válság kezelésére is figyelmet kell fordítanunk, és nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Magy ar Köztársaságban mindig kötelességünk a kisebbségi, hátrányos helyzetben lévő csoportok érdekeinek képviselete, az ő ügyeik mellett való kiállás. Ha már ez a dolog szóba került, akkor egy mondat erejéig hadd említsem meg, hogy jómagam szombaton egy nagysz erű rendezvényen vehettem részt: a Vígszínházat nyitotta ki az új direktor, Eszenyi Enikő a Downszindrómás gyermekek előtt, és gyermekkoncertek voltak fél napon keresztül, beteg és egészséges gyerekek találkoztak több százan, talán ezren is a szüleikkel. Nagyon szép példája volt annak az országnak, amiben, azt gondolom, valamennyien szeretnénk élni; egy toleráns, befogadó Magyarországot lehetett ott látni, és ezt erősíti minden ilyen megszólalás is, amit polgármester úr az előbb megtett a Magyar Országgyűl ésben. Figyelnünk kell ezekre a dolgokra minden körülmények között, de természetesen itt az Országgyűlésben ezekben a napokban nagyon figyelnünk kell arra, hogy mi a helyzet a kormánnyal, mi a helyzet a parlamentben. Én nagyon sokszor szólaltam már fel nap irend előtt kedden reggel, hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy ilyenkor nem szoktunk túlságosan sokan itt lenni a parlamentben, de most azért a jegyzőkönyv kedvéért szeretném rögzíteni, hogy azt hiszem, hogy ez az én rövidke képviselői pályafutásom alatt negat ív rekord: a kormánytagokat és az elnökijegyzői pulpituson ülőket is beleértve egy számjegyű a teremben tartózkodó képviselők száma, ami egy érdekes jelenség akkor, amikor bőven lenne miről beszélnie a Magyar Országgyűlésnek. Tisztelt Képviselőtársaim! He lyzet van, és ahogy az a tegnapi napon is elhangzott liberális politikustársaim megszólalásaiból, mi úgy látjuk, hogy esély nyílik ennek a helyzetnek a kezelésére. A miniszterelnök úr által felajánlott megoldást egy jó megoldásnak találjuk; azt gondoljuk, hogy ez alkalmas lehet a politikai agónia megállítására, a helyzet rendezésére a felbomló koalíció megszűnésével, a felbomló koalícióval megszűnő parlamenti többség helyreállításával egy válságkezelő kormány mögött és a válságkezelés megindítása előtt. Nag yon fontos a válságkezelés pénzügyigazdasági és társadalmi értelemben is. Meg kell adni a lehetőséget arra, hogy egy új kormány megkezdhesse a munkáját. Természetesen ennek nagyon fontos feltétele az, hogy a tárgyaló felek mihamarabb megtalálják azt az al kalmas személyt, aki új miniszterelnökként már pusztán a nevével, pusztán a megnevezésével, miniszterelnökjelöltségének tényével is képes arra, hogy megnyugtatólag hasson a magyar társadalomra és a gazdaságra, a nemzetközi pénzpiacokra. Az SZDSZ szerint m indenképpen ilyen miniszterelnökjelöltet kell találni, méghozzá minél hamarabb, ezért javasoltuk azt, hogy az eredetileg tervezett kéthetes határidőt rövidítsük le, és ezen a héten, a napokban, lehetőség szerint csütörtökig találjuk meg azt a potenciális miniszterelnökjelöltet. Megoldást keresünk, és ha van ilyen, akkor készek vagyunk egy válságkezelő kormány mögött - ahogy azt említettem - helyreállítani azt a parlamenti többséget, ami ahhoz szükséges, hogy mindazok a törvények megszülethessenek az Orszá ggyűlésben, amelyek az érdemi válságkezelést lehetővé teszik, de ha ez nem sikerül, nem sikerül megállapodást találni, és nem sikerül ilyen személyt találni, akkor természetesen néhány hét múlva vissza kell térnünk arra a kérdésre, amiről tegnap beszéltünk . Nem szeretnénk ezt, megállapodást és megoldást keresünk, de