Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 16 (188. szám) - Az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája
104 Köszönöm a szót, elnök úr. Még az előtt nyomtam meg a kétpercest, mielőtt Podolák képviselőtársam azért korrektül próbálta ezt a kérdést rendezni á llamtitkár úr után. Államtitkár úr nyilván félreértett valamit, itt nem kért senki számon senkit, itt egyszerűen javaslat hangzott el arra, hogy ha már vannak ilyen adatok, és ha erre vonatkozóan már van jogerős bírósági ítélet, hiszen állami vállalat veze tőinek nyilvánosságra kellett hozni a bérét, akkor célszerű elébe menni ennek a dolognak, nem kell megvárni, hogy mindenki külön pereskedjen; ezek közérdekű adatoknak minősülnek, ezeket az adatokat terítsük ki. Hiszen úgy nehéz nekünk is vitatkozni önnel, ha nem ismerjük az alapadatokat. Tehát ez egy egyszerű kérés, amit egyébként könnyen tud teljesíteni. Arra vonatkozóan meg, hogy mi volt hat évvel ezelőtt, egy nagyon egyszerű példát szeretnék önnek mondani. Én ebben az évben kaptam a honvédelmi minisztert ől konkrét írásbeli kérdésemre olyan írásbeli választ, hogy egyébként, ha érdekel, akkor menjek be, azt lapozzam végig az irattárat. (Keller László: Nekem még azt sem engedték!) Tehát, ha egy kicsit komolyabban vennénk egymást, akkor lehet, hogy ebben a ké rdésen is előbbre lehetne haladni. Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. A következő kétperces hozzászóló Herényi Károly képviselő úr. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék segíteni, mert most már rég nem a törvényja vaslatról beszélünk, hiszen Podolák képviselő úr is elmondta, hogy tulajdonképpen nem a törvényjavaslattal, hanem az indoklási résszel van igazán problémája. Azt elismerheti az előterjesztő, hogy ez nem irodalmi igénnyel készült, és nem egy irodalmi remekm ű ez az indoklási rész. A viták igazi gerjesztője tulajdonképpen ez. De ha ezt a kérdést onnan közelítjük meg, hogy a két nagy párt, sőt a parlament összes pártja verbálisan nagy híve az olcsóbb, kisebb állam gondolatának, akkor tekintsük ezt a javaslatot e cél egyik megvalósítási eszközének. (20.20) Ha a törvényjavaslat elfogadtatik, akkor csak az állami vállalatok vonatkozásában ez több mint ezer munkahely megszűnését jelenti, ami ebben a költségvetési helyzetben és ebben a pénzügyi helyzetben nem kevés. Ha ehhez hozzávesszük az önkormányzati vállalatokat, akkor az többezres nagyságot jelent, és mindjárt nagyot léptünk a kisebb állam felé, és mindjárt komoly lépést tettünk annak érdekében, hogy a költségvetés kiadási oldalát jelentősen lefaragjuk, mert köz el tízezer ember bére nem két fillér, ezt mind meg tudjuk spórolni, és ezzel a költségvetés hiánya csökkenthető. Ha a kérdést így közelítjük, és erről beszélgetünk, akkor talán elkerülhetjük azokat a meddő és vég nélküli vitákat, aminek most éppen elébe né zünk, pedig már mindjárt fél kilenc. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíváne még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Több felszólaló nem jelentkezett. Az általános vitát elnapolom. A folytatásra és lezárásra későbbi ülé sünkön kerül sor. Az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája