Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 17 (197. szám) - Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007) szóló jelentés, valamint az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létre... - ELNÖK (Mandur László): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László):
1002 szükséges lett volna, és szükséges is lesz, azt gondolom, ezt el kell végezni, anélkül megnyugtatóan itt nem lehet lezárni semmit. Amivel a szocialista képviselőtársainkkal egyetértettünk a gazdasági bizottságban - és erre Szanyi Tibor, amikor a biz ottság többségi álláspontját ismertette, kitért , hogy az ellenőrző albizottság szépen ágazatonként, egyegy esetpéldát kiemelve meg fogja nézni azt, hogy a különböző ágazatokban hogyan is hasznosult a privatizáció, mit hozott. Hozott vagy vitt? Javult az ellátás, vagy éppen bizonytalanabbá vált? Kiszolgáltatottabb helyzetbe került a gazdaság, vagy jól tudtunk integrálódni a nemzetközi együttműködésbe? S ezek figyelembevételével kell meghatározni a következő időszak gazdaságpolitikáját, figyelembe véve azt is, hogy az egész globális gazdaság egy nagyon jelentős átalakulás közben, előtt áll. Azt gondolom, hogy ez a fölvetés, János bátyám - ha megengeded a megszólítást , a gazdasági bizottságban létjogosultsággal rendelkezik, mind a kormányoldal, mind az ell enzék ezt fontosnak tartotta, és ez alapján, még ha itt a parlamentben ez lezárásra is kerül, a gazdasági bizottság ellenőrző albizottságán belül folytatni fogjuk a munkát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tis ztelt Országgyűlés! Úgy látom, hogy több képviselői felszólalás nincs ehhez a napirendi ponthoz, így kérdezem Keller László államtitkár urat, hogy kíváne reflektálni. (Jelzésre:) Úgy látom, hogy igen. Megadom a szót, parancsoljon! KELLER LÁSZLÓ pénzügymin isztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában aktívan részt vettem, ezért különösebb zárszót nem szeretnék mondani, viszont fontos, hogy lezárjuk ezt az általános vitát a jelentésről, amely jelentés. Volt, aki törvényjavaslatot mondott, volt, aki az elvárásait másképp fogalmazta meg, mint ahogy a feladatot az Országgyűlés kiadta a kormánynak. Egy momentumra szeretnék összesen hivatkozni. Én azt mondtam, hogy tulajdonképpen sikeresnek tekinthető ez a pr ivatizációs folyamat. Nagyon szeretném világossá tenni, hogy ezt nem a kormány sikerének tudom be, még csak nem is a kormányok sikerének tudom be, hanem ez bennünket, a magyar társadalmat, az országot minősíti. Ilyen szempontból akkor, amikor a jelentés me g is indokolja, hogy miért tartjuk mi ezt sikeresnek - ezt most nem akarom ismét előhozni, az expozéban szóltam erről , akkor ezt nem célszerű elvitatni holmi politikai, jelentős érdekeknek alárendelve. Tehát én azt gondolom, és ezt kértem az elején, hogy válasszuk ketté a vitát, és próbáljunk úgy tekinteni erre a jelentésre, hogy tulajdonképpen az elmúlt 17 év története; most azért mondom, hogy 17, mert 2007. december 31én zárult. Minden negatív folyamatával együtt is azért összességében tekintsünk rá er re a folyamatra, és a másik mező legyen a politikai csatározás mezeje, de ne áldozzuk be az ország teljesítményét a politikai csatározás oltárán. Ez a mai vita ezt nem tudta teljesíteni, ez nyilvánvaló. Azt is szeretném világossá tenni, hogy ez az ÁPV Rt.ről szólt. Főleg Bencsik képviselő úr mindig szóba hozza az MNV Zrt. problémáját, és azt, hogy szeretné látni - megítélésem szerint jogosan - azt a tevékenységet, amit az MNV Zrt. folytat. Nagyon remélem, hogy az a stratégia, amit ön hiányol, előbbutóbb e lő fog kerülni és láthatóvá válik. Ezt egyébként már mi is szeretnénk. De még egyszer: ez 2007. december 31ével mutatta be, hogy mi történt az elmúlt 17 év alatt. Ekként kezeljék, és ekként szeretném kérni azt, hogy a költségvetési bizottságnak a jelentés hez benyújtott határozati javaslatát, amely arról szól, hogy az Országgyűlés tudomásul veszi a jelentést, támogassák. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Az általános vitát ezennel lezárom. Tisztelt Országgyűl és! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára így nem is kerül sor, következő ülésünkön a határozati javaslat elfogadásáról fogunk majd dönteni.