Országgyűlési napló - 2009. évi téli rendkívüli ülésszak
2009. január 29 (187. szám) - Dr. Ódor Ferenc (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Szakképzésfejlesztés vagy kényszerpálya?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. ÓDOR FERENC (Fidesz):
92 A közpénzportál jelenlegi formájában is alkalmas a pályázatok benyújtásához kapcsolódó információk publikálására, pályázati adatok feltöltésére, és biztosítja a közzétett a datok kereshetőségét is egyidejűleg. A technikai megfelelőség önmagában persze kevés, és az adatszolgáltatás ebben az esetben elmarad. Nem csupán a minisztérium álláspontját hangsúlyozom akkor, amikor az adatközlés rendjét és pontosítását szorgalmazom maga m is. Az indított vizsgálat során az adatvédelmi biztos felvette a kapcsolatot a tárcánkkal, és felvetette, levélben jelezte, hogy várható, hogy a vonatkozó törvényhez módosítási javaslatot fogalmaz meg. Álláspontja szerint egyébként a jogszabály nem kellő en pontosan szabályozza azt, hogy kinek és pontosan milyen adatokat kell adni. A rendelkezéseket ily módon egyértelműsíteni kell, és ennek megfelelően kell ezt végrehajtani. Tisztelt Képviselő Úr! Az adatvédelmi biztos megállapításai is alátámasztják azt a szándékot, amelyet akár itt közösen is megfogalmazunk. Alapvetően szükséges a végrehajtási rendelet módosítása, ebben egyetértünk, (Az elnök csenget.) , a kapcsolódó részletes adatokat pedig az ön rendelkezésére bocsátjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP pa dsoraiból.) Dr. Ódor Ferenc (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Szakképzésfejlesztés vagy kényszerpálya?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Ódor Ferenc, a Fidesz képviselője, a szociális és munkaügyi minisztern ek kíván kérdést feltenni: “Szakképzésfejlesztés vagy kényszerpálya?” címmel. Képviselő úr! DR. ÓDOR FERENC (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A közoktatásról, a szak- és felnőttképzésről, a szakképzési hozzájárulásról szóló törv ények módosultak. E változások a szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítását, a képzés minőségének és tartalmának továbbfejlesztését, az ezekhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések előmozdítását célozták meg. A szabályozás változásával a tiszk ek, a területi integrált szakképző központok szerepe nő a szakképzés rendszerében a normatív támogatások igénylésével, a pályázati forrásokkal, a fenntarthatósághoz szükséges források megszerzésével. BorsodAbaújZemplén Megye Önkormányzata két szakképzési társulást hozott létre, az egyiket a Sajó menti, a másikat pedig a zempléni névvel illettük. Az együttműködés célja: a fenntartók hozzájussanak a szakképzési fejlesztéshez szükséges forrásokhoz. Az igénybevétel feltétele a jogszabályi változások következt ében ezen együttműködések létrejötte, továbbá az, hogy a regionális fejlesztési és szakképzési bizottságnak a szakképzésre vonatkozó előírásait a társulások kövessék. Mindennek feltétele azonban a társulások létrejötte, a tiszkek regisztrációja. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnél történő nyilvántartásba vétel rendkívül sok problémát vetett fel, így az új tiszkek jelentős része nem kapott nyilvántartási számot az elmúlt év december 20áig. Így a 2008. évi második félévben esedékes hozzájárulá sokhoz nem jutottak hozzá. Az új tiszkek, illetve a szakképző intézmények nem juthattak hozzá a fejlesztési forrásokhoz; ez egyegy ilyen társulásnál 50100 millió forintos kiesést is jelenthetett. Tisztelettel kérem államtitkár urat, és kérdem államtitkár úrtól, milyen megoldást lát, hogy ezen szakképző központok megkaphassák a 2008. második félévi hozzájárulást, hiszen ez év elején ugyanazzal az anyaggal regisztrálták őket, mint amire december 20án még azt mondták, hogy nem