Országgyűlési napló - 2009. évi téli rendkívüli ülésszak
2009. január 29 (187. szám) - Balogh József (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Mit kíván tenni a magyarországi tanyákon élő családok esélyegyenlőségének biztosítása érdekében?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
90 A miniszter úr álláspontja szerint mintegy 300 ezer állampolgár lakik ma külterületen, tanyákban. A több százezernyi, tanyán élő honfitársunk számára az esélyegyenlőség csak álom, hiszen a tanyasi életvitel számos pluszkiadással jár, ráadásul több esetben a hétköznapi élet alapvető szükségletei is elérhetetlenek. Többször elmondtam már a tisztelt Ház f alai között, hogy a magyarországi tanyákon élők önhibájukon kívül az állam segítségére szorulnak. A vidéki családok, a tanyasi emberek is országunk részei. Szorgalmasak, tisztességesek, munkában meggörnyedtek, rászorultak, hogy a kormány végre figyelembe v egye őket. A modern jogrendszerek alapvető elve a diszkrimináció tilalma, illetve az egyenlő bánásmód követelménye. Az esélyegyenlőség eszményének megvalósulása érdekében olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyek az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlő ség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény szellemében a tanyákon élők által viselt hátrányokat megszüntetnék, de legalábbis csökkentenék. Meggyőződésem, hogy a tanyán élő embereknek is alanyi jogon járnának azok a kedvezmények, támogatások, amelyek et a nagyvárosban élők megkaphatnak az államtól. A tanyavilág Magyarországon sem kizárólag a több százezer éppen ott élő ember ügye, hanem a magyarság kulturális öröksége, amelynek fennmaradásáért, megőrzéséért, ápolásáért felelősséggel tartozunk. Kérdezem tehát a tisztelt államtitkár urat, mit kíván tenni a magyarországi tanyákon élő családok életminőségének javítása, valamint esélyegyenlőségük megvalósítása érdekében. Várom megnyugtató válaszát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) (15.40) EL NÖK (Harrach Péter) : Korózs Lajos államtitkár úré a szó. KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a kérdését. Tisztelt Képviselő Úr! Európa más országaiban is hasonló problémákkal küszködnek, Lappföldtől teljesen Görögországig említhetném, bár olyan speciális helyzet, mint Magyarországon a tanyavilág, sehol nincs Európában. Nem gondolom azt, hogy csak és kizárólag szociális problémáról lenne szó. Abban egyetértünk képviselő úrral, hogy a szolg áltatásokhoz való hozzáférés szempontjából bizony hátrányt szenvednek a tanyavilágban élők, ámde minden egyéb más juttatás ugyanúgy, amely más állampolgárnak jár, például a pénzbeli ellátások, ugyanúgy járnak a tanyán élőknek is. Az Új Magyarország fejlesz tési programban a leghátrányosabb helyzetű kistérségekre 1300 millió forint támogatás különült el, 130 milliárd forint az a nagyságrendű összeg, amely kizárólag a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatására áll rendelkezésre. Azt gondolom, hogy a probléma kezelése sokkal inkább lokális, mintsem állami feladat. A települési önkormányzatoknál, hiszen a tanyavilág is tartozik valamilyen települési önkormányzathoz, a külterületek általában is tartoznak valamilyen települési önkormányzathoz, és a tele pülési önkormányzatok a kistérségekhez, talán ott kellene nagyobb lobbitevékenységet kifejteni. Ezen túlmenően az Új Magyarország vidékfejlesztési programban, kedves képviselőtársam, több mint 250 tanyagondnoki szolgálatot működtetünk jelenleg is. Ehhez a nagyon kis településeken lévő több mint 700, hangsúlyozom, 700 falugondnokság kapcsolódik. Ebben a programban több mint 1100 gépkocsit, terepjárót és kisbuszt biztosítottunk rendelkezésre a tanyán élőknek is, és ebből közel egyharmada az új beszerzés és ké tharmada a folyamatos csere. Ezen túlmenően azt gondolom, hogy az európai források arra is alkalmasak, hogy a szociális szolgáltatások, az alapszolgáltatások megszervezését a tanyavilágra is kiterjesszék, de ehhez is a települési önkormányzatoknak és a kis térségeknek kell pályázni, és nem az adott személynek és nem az államnak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)