Országgyűlési napló - 2009. évi téli rendkívüli ülésszak
2009. január 29 (187. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A világgazdasági válság legújabb fejleményeiről és az ezekből fakadó nemzeti feladatokról szóló miniszterelnöki tájékoztató vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ):
43 a mai napról is ezt elmondjuk: irtózatos erőfeszítés a semmiért. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ülj le!) Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszön öm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Kóka Jánosnak, a Szabad Demokraták Szövetsége frakcióvezetőjének. Parancsoljon! DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ) : Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezekben az órákban zajlik eg y, világpolitikai jelentőségét tekintve talán még ennél az ülésnél is fontosabb tanácskozás Davosban, a davosi Világgazdasági Fórum, és azt hiszem, nagyon sokan vagyunk úgy, pártok vezető politikusai, gazdaságpolitikusai, akiknek döntenünk kellett, hogy Da vosba megyünk, vagy pedig a miniszterelnök úr kezdeményezésére ezen az ülésnapon veszünk részt. Azért döntöttünk nyilván mindannyian a politikusok közül az ülésnapon való részvétel mellett, mert abban bíztunk, hogy nagyon sokat fogunk tudni majd előremenni a válság megoldásának ügyében, sok részletet tudunk meg majd a kormánytól, megismerjük az ellenzék javaslatait, és valahogyan együtt megpróbáljuk kidolgozni azt, amit nagy valószínűséggel a választóink mindannyiunktól várnak, hogy hogyan fogunk tudni Magy arországnak kivezető utat találni. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tíz napja a világ azon tanakodott, hogy vajon az amerikai elnök a beiktatásakor milyen beszédet fog mondani, és nagyon sokan felidézték Franklin Delano Roosevelt elnök 1933 márciusában, a beikt atásakor mondott beszédét. Akkor már négy hónapja (Sic!) tartott a világgazdasági válság, folyamatosan jöttek a hírek csődökről, elbocsátásokról; a helyzet valószínűleg a mainál is rosszabb volt. Akkor a beiktatást megelőző héten a tőzsde ismét hatalmasat zuhant, a piacokon eluralkodott a pánik, az elnök pedig ilyen körülmények között úgy lépett a szónoki emelvényre, úgy kezdte a beszédét: mindenekelőtt itt az ideje, hogy elmondjuk az igazat, a teljes igazat, őszintén és bátran. Több mint egy hete most már megtörtént az amerikai beiktatási beszéd, és most valahogy olyasmire vártunk, ami picikét szakít a hagyományos politikai klisékkel, és valahogy bátrabban, igazabbul néz szembe a valósággal. Örültem volna, ha akár a miniszterelnök, akár a Fidesz vezérszónok a - Roosevelthez hasonlóan - ezt a fajta bátorságot vette volna. Kétségtelen, hogy nagyon sok érvet hallottunk, de néhány alapigazság ma sem mondatott ki. Az egyik nagy kérdés, amely ott lebegett előttünk a miniszterelnök úr beszédét hallgatva, hogy vajon miért kellett ehhez egy világgazdasági válság. Miért kellett egy világgazdasági válság ahhoz, hogy belássuk, a vállalkozások akkor tudnak jobban növekedni, akkor tudnak hatékonyabban gazdálkodni, ha az állam mérete valahogy visszaszorul? Miért nem lehetett korábban kimondani azt, hogy úgy igazságos, ha azok jutnak támogatáshoz az államtól az adófizetők pénzéből, akik valóban rászorultak? Miért nem lehetett a szabad versenyen alapuló piacgazdaságnak néhány olyan, nagyon világos összefüggésére rámutatni, amel yeket most nyilvánvalóan a miniszterelnök úr által is kezdeményezett adócsökkentések céloznak? Aztán azt vártam, hogy miniszterelnök úr ki tudja mondani azt a mondatot, hogy ha az állam fedezet nélkül ad, akkor azt kamatostól kell visszavennie a polgároktó l. Ha az állam úgy dönt, hogy fedezetlenül, a szakszervezetek nyomásának engedve kiáramoltat százmilliárd forintnál is több pénzt, akkor néhány hét múlva törvényszerűen összeomlik tőle a költségvetés, nagyjából a világgazdasági válság hatásaitól függetlenü l. És ha úgy döntünk, hogy a minisztériumok év végi többletigényeinek megfelelően 80 milliárd forintot kiosztunk az egyes tárcák között, akkor ez a 80 milliárd forint is fájóan hiányozni fog a költségvetésből. Nem mondjuk ki a mai napig azt az alaptézist, hogy az állam azért nem tudja megoldani a problémát, mert a probléma az állam maga. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önnek több dologban kétségtelenül igaza van. Ezt a válságot nem a magyar kormány robbantotta ki. Az egész világgazdaság került a világháború óta nem látott krízisbe,
