Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 7 (162. szám) - „Magyarország megújításának lehetséges irányairól” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP):
988 szolgáltatásait, és a konvergenciaprogram célkitűzéseinek megfelelően teljesítse a hiánycélt, illetőleg adót is csökkentsen. Az állam a fun kcióinak, illetőleg szolgáltatásainak egy részéről lemondhat és adót csökkenthet, viszont ezek a szolgáltatások, miután szükség van rájuk, piacosodnak, megjelennek a piacon, és akinek pénze van, ezeket a szolgáltatásokat majd megveszi. De előre látható, ho gy lesznek olyanok, akik ezeket a szolgáltatásokat nem fogják tudni megvenni, ők a szegények. A vizitdíj és a napidíj népszavazásának tapasztalata azt mutatja, hogy ha ebből társadalmi konfliktus keletkezik, akkor a társadalom megítélése az lesz, hogy igen is, álljon helyt az állam ezekért a szolgáltatásokért. Tehát nem lehet csak az állam egyoldalú döntésére bízni azt, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat hogyan osszuk szét, ez valódi értékválasztás, ehhez egy másfajta út kell, erre van ez a Megegyezés p rogram - amelyről a miniszterelnök úr ír - az állam, illetőleg az állampolgárok között. A dolgozat foglalkozik a modern állam szerepével, én az adócsökkentésnél szeretnék maradni. Ennek az első lépése nyilvánvalóan az, hogy az állam tudomásul veszi, hogy M agyarországon az élőmunka terhei túlságosan magasak, ezeket csökkenteni kell. Ehhez azonban azonnal kapcsolódik egy második lépés, amikor is az állam azt várja el a polgáraitól, hogy akiknek kell, azok fizessenek adót, hiszen Magyarországon az adófizetői k ör így is rendkívül szűk. A cél tehát az, hogy minél többen fizessenek adót, és ha ez megtörténik, akkor kevesebb adót kell majd fizetni. De cél az is, hogy a ténylegesen jelentkező megtakarítást a gazdaság fejlesztésére fordítsuk, ne másra. Ehhez valóban megegyezés kell, annak tudata, hogy az állam működését mindannyian fizetjük, ugyanakkor a szolgáltatásait pedig igénybe is vesszük. A Megegyezés program célja az, hogy a gazdaság növekedjen, ugyanakkor a szociális biztonság is megmaradjon. Ennek eszközei a z élőmunka terheinek csökkentése, a gazdaság kifehérítése, az adózók körének kiszélesítése és az adók egyszerűsítése. Két dolgot össze kell egyeztetnünk: a versenyképesség és a társadalmi szolidaritás követelményeit. Az adóviták során különböző elgondoláso k jöttek a felszínre. Volt, aki azt mondta, hogy 1000 milliárddal is csökkenteni kellene az adókat; természetesen jó lenne, ha ezt meg tudnánk tenni. Azonban azt gondolom, hogy ha ekkora átcsoportosítás történne az állam bevételeiben, akkor az mindenképpen megrendítené a szociális rendszert, és ez azt jelentené, hogy az emberek a végén ezt a reformot nem tudnák elviselni. Szó volt arról is, hogy esetleg a nyugdíjakat be lehetne fagyasztani. De kérdezem, hogy elviselnée a magyar társadalom azt, hogy a nyugd íjak évről évre ne emelkedjenek. Szerintem nem. Ezért a reálértéknövekedés továbbra is cél. Szó volt az egykulcsos adó bevezetéséről. Ezt látjuk Szlovákiában. A gazdaság élénkítésében ennek a szerepe megvan, azonban azt mondom, hogy nem a magyar nyugdíj, szociális rendszer, egészségügyi rendszer és oktatás mellett. Ehhez hozzátehető az is, hogy az egykulcsos adó a legrászorultabbak jövedelmét csökkentené. Ami reálisan az adócsökkentésben megtehető, az a Megegyezés programjában benne van. Mi nem lehet a fe dezete az adócsökkentésnek? Az állam működési kiadásait már eddig is megnyirbáltuk, ezeknek körülbelül kétharmada bérjellegű kiadás, ebben nem sok tartalék van. A kamatkiadások mértéke adott, a szociális rendszert át lehet alakítani, de ennek bevételeit cs ökkenteni biztosan nem lehet. Mi lehet akkor a fedezete az adócsökkentésnek? A szürke- és a feketegazdaság. Magyarországon ennek aránya 20 százalék, ez azt jelenti, hogy 6000 milliárd forint forog évente a szürke- és feketegazdaságban, ennek az adó- és jár uléktartalma 2400 milliárd. (21.00) A nyugateurópai átlag 10 százalék körül mozog, ennek az adó- és járuléktartalma 10001200 milliárd.