Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 30 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
682 Mélyen tisztelt hölgyek és urak, ma 2008 van, és napokon belül tárgyaljuk a kormány által benyújtott költségvetést. Azért tesszük szóvá mindazt, amit szóvá teszünk - ami igenis ide tartoz ik , mert 2007ben a kormány pénzügyi politikája miatt az oktatás és az egészségügy volt a legnagyobb vesztes. Mindegyikben komoly megtakarításokat eszközölhettek - kérem, higgyék el, ez így történt , de nem helyes az oktatásból pénzt kivonni, és nagyon lelketlen dolog az egészségügyből hasonló módon. Mind a kettő nagyon érzékeny terület. Az egyikben a családok, a szülők a gyermekeiket látják, és az önkormányzatok nem tudnak normálisan szolgáltatni - Béki Gabriella kifejezésével , oktatni, tanítani, neve lni, ami a legfontosabb; az egészségügy pedig a máról is szól, a jövőről is szól, a prevencióról és a betegek ellátásáról, ami pedig, úgy gondolom, hogy jár nekik. Alkotmányos joguk, hogy ezt mind megkapják. Úgy gondolom, bárhogy is vitatjuk, állami közokt atásról van szó és állami egészségügyről, amikbe befizetünk mi magunk is, ezért mind a kettő jár nekünk. Ezt nem lehet elvitatni. Kérem, hogy a 2009. évi költségvetésben különösen figyeljenek oda az oktatásra és az egészségügyre! Ha nem teszik, akkor tényl eg l’art pour l’art a mi szavunk is, és az is, hogy időt töltünk önökkel. Béki Gabriella, higgye el, nem ezen múlik, hogy valaki félanalfabéta, nem a kisiskolán! Tudja, nagyon sokan tanultak annak idején óvodások, alsó tagozatos gyerekek a tanyasi kisiskol ákban, és kiváló emberek lettek belőlük. Azt hiszem, hogy a társadalomban kell kezdeni keresni a hibát; a minőség kérdésében pedig egyetértek önnel. Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. TataiTóth András képviselő úr kétpercese következik. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, abban nincs vita közöttünk, hogy minden egyes magyar gyermeknek magas színvonalú oktatást, nevelést kell biztosítani, ami nemcsak ismeretközlést jelent, hanem szocializációt, nevelést, közösséget. Nincs ebben vitája szerintem se az SZDSZszel, se velem, se senkivel Ángyán képviselő úrnak. (18.20) Ugyanakkor, ha Mihály… - nem jut eszembe, kit idézett. (Dr. Ángyán József: Mihályi Pétert.) Ha Mihályi Péter mondta, ha ön mondta, ha más mondta, hogy a település életképtelen iskola nélkül, akkor a következőt mondom, mert kigyűjtettem visszamenőleg a rendszerváltásig, tehát '90es adat a legkorábbi, de nyilván korábban is kis ingadozással ez volt, mióta is kolarendszer van Magyarországon. 3174 önálló önkormányzattal rendelkező település van Magyarországon, és '90ben is 1000 olyan település volt, ahol nem volt iskola, és ma is 1000nél valamivel több, 1200 körül van azon települések száma, ahol nincs iskolai oktatás. Tehát ha igaza lenne Mihályi Péternek, és igaza lenne a riogatóknak, akkor már 1000 településnek rég meg kellett volna szűnnie Magyarországon. Tehát nem igaz az, hogy abban az esetben, ha egy településen nincs iskola, akkor vége a falunak. 1000 t elepülésünkön, 1000 kis falu van Magyarországon, ahol gyakorlatilag soha nem volt, legalábbis a belátható évtizedekben nem volt iskola. Ezt szerettem volna elmondani, hogy világos legyen az álláspont, hogy minden olyan szélsőséges megközelíté s, amely pusztán az iskola jelenlétét hangsúlyozza és nem a színvonalát… - és ebben Béki Gabriellának teljesen igaza van, hogy jó iskola kell minden egyes gyereknek. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. Béki Gabriella képviselő asszony! BÉKI G ABRIELLA (SZDSZ) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Számomra kérdés a gyerekkel kapcsolatban nem vagylagosan merül föl, hogy tudniillik szeretetre van szüksége vagy