Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 30 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
675 Köszönöm, elnök úr. Egészen röviden szólnék. Gondolom, Tatai képviselő úr is ki tudja számolni, ehhez sem kell különösebben nagy tudás, márpedig ő még matematikatanár is, hogy ha e z a finanszírozási logika van, amiről ön beszélt, akkor abból az következik, hogy minden iskolafenntartó minél nagyobb osztálylétszám kialakításában lesz érdekelt, másképpen fogalmazva: visszalyukadunk oda, amit elmondtam, hogy a kistelepülési iskoláknak e z a halálát jelenti és a halálát jelentette sok helyen már. Úgyhogy igazából én erre nem lennék olyan büszke az ön helyében. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Szűcs Lajos kétperces hozzászólása következik. (17.50) DR. SZŰ CS LAJOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő úr, ha egy egyenletben négy állandó és egy változó van, ezeket az állandókat ki lehet belőle egyszerűsíteni, marad az osztály- vagy csoportlétszám, azt kell egy másik változóval még megs zorozni vagy elosztani, és akkor valóban kijön az, amit Pósán képviselő úr mondott, hogy ha egy osztálylétszámnál alacsonyabb, akkor büntetik az iskolát, ha egy osztálylétszámnál magasabb, akkor pedig megkapja a fejkvótát, amit a törvény meghatároz. De mon djuk, azt gondolom, ez a tanügyi együttható végét is jelenti. Remélem, önkormányzati vezetőként elfogadja azt a véleményünket, hogy a tavalyi év az önkormányzatok számára egy elég jelentős visszalépést jelentett. Ön is elismerte, hogy igaz, nem jelentkezet t ez az önkormányzatoknál pluszként, a kormány viszont megtakarításként értékelte. Mi ezt elvonásként értékeltük, képviselő úr, kevesebbet tudtunk költeni az iskoláinkra, kevesebbet tudtunk a közoktatásra költeni. Azt hiszem, ezzel - mondhatjuk azt - a kor mány nem először megsérti az alkotmányt és az önkormányzati törvényt is, hiszen a feladatokhoz nem rendeli hozzá a megfelelő költségvetési támogatást. Mondjuk ki: a középfokú oktatási intézményeknél már régóta nem éri el a 60 százalékot a tényleges finansz írozási igényhez képest a normatíva. Alapfokú művészetoktatási intézményeknél pedig még ennél is kevesebb, van, ahol 3040 százalékot támogat csak a kormány ezekben az intézményekben. Ha ön azt mondta a fölszólalásában, hogy ez a kormánynak a jól meggondol t koncepciója, akkor nekem azt kell mondani, hogy köszönjük szépen, ebből a koncepcióból nem kérünk. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre TataiTóth András képviselő urat illeti a szó. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ez az oktatásfinanszírozás nem ennek a kormánynak a koncepciója, hanem - nyilván nem most kezdte képviselő úr sem az önkormányzati munkát - a rendszerváltás óta az oktatásfinanszírozás pontosan úgy történik, hogy a központi köl tségvetés bizonyos támogatást ad az iskolafenntartónak. Az iskolafenntartó önkormányzatok pedig az egyéb forrásaikból - többek között abból, amit a központosított adó- és egyéb bevételekből az állam egyébként visszaad az önkormányzatoknak, vagy helyben hag y, mint például a gépjárműadót, iparűzési adót és a visszaosztott személyi jövedelemadórészt - a kötelező feladataikat a saját bevételeik és a normatívák segítségével finanszírozzák. Ebben nincs változás 1990 óta, ilyen a közoktatás finanszírozása. Termés zetesen azt én magam is tudom, hogy volt olyan időszak, amikor valamivel több volt a központi költségvetési támogatás az összköltséghez viszonyítva, és most olyan időszak volt, amikor valamivel kevesebb volt. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a központos ított adóbevételekből viszont nagyobb részt kapnak az önkormányzatok, tehát ilyen módon biztosítja az állam a fedezetet a feladatellátáshoz. Nem hiszem, hogy itt bármiféle alkotmányellenesség fellépne, hiszen az önök