Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 30 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP):
667 De azon túl, hogy ez a költségvetés a gazdaságpolitika által megjelölt célt, nevezetesen a hiánycsökkentést elérte, úgy a kormány ezzel együtt, mindeközben még a társadalompolitikai kötelezettségeinek is eleget tett, tekintve, hogy a szociális támoga tásokat, a családi pótlékot, a gyermekeknek járó juttatásokat, valamint a munkanélküliellátások jogcímén folyósított összegeket is a törvénynek megfelelő módon emelte. Nem győzzük hangsúlyozni, itt és most is köszönet jár valamennyi magyar állampolgárnak. Külön kiemelem a nyugdíjasokat azért, hogy átvészelték a kiigazítás nehéz évét, mert tudjuk, hogy ezek a növekvő kiadások mindenképpen nehezítették a megélhetésüket, még akkor is, amikor a kormány a konvergenciaprogram végrehajtása érdekében sem csökkente tte a nyugdíjakat, nem állt el attól, hogy a szociális támogatásokat megfaragja, és megfelelően folyósította, emelte mind a nyugdíjakat, köztük a tizenharmadik havit. Már azt is hallottam a mai nap folyamán, hogy töretlenül folytatta azt a nyugdíjkorrekció s programot, amelyet elkezdett három évvel ezelőtt, és ott sem történt megtorpanás. A 2007. évben valamennyiünknek csökkent a reáljövedelme, a nyugdíjak vásárlóértéke átlagosan 2,2 százalékkal, a kereseteké 4,8 százalékkal. Az összefüggés a nyugdíjasok és az aktív dolgozók keresete között nagyon szoros, hiszen a nyugdíjakat nemcsak az infláció, hanem a reálkeresetnövekedés alapján állapítják meg, ez az úgynevezett vegyes indexálás, így a nyugdíjasok is részesülnek a gazdaság eredményeiből, ugyanakkor vitat hatatlan, hogy a hátrányait is érzik. De mindez így is lényegesen nagyobb nyugdíjat és nyugdíjemelkedést jelent, minthogyha csak az infláció mértékével növelnénk, ahogyan ezt nem olyan régen az ellenzék vezére mondotta. A nyugdíjak reálértéke az utóbbi éve kben közel 30 százalékkal nőtt, ezért vagyunk mi a vegyes indexálás mellett. A Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyáról nagyon hosszasan beszélt Béki Gabriella képviselő asszony, ezért erről most nem szólnék. Egyetlen dolgot emelnék ki: ennek az egyensúlynak a megőrzéséhez az is hozzájárult, hogy abban az évben, 2007ben majdnem 600 ezer embernek sikerült a járulékfizetését rendezni, sikerült bevonni őket a közfizetésbe. Magyarán szólva a gazdaság fehérítését célzó politika eredményei már ezekben a számokban is megmutatkoznak. A nyugellátásokról akkor nem beszélnék. Azt említette képviselőtársnőm, ha jól emlékszem, hogy még ebben a nehéz évben is megtartottuk a méltányossági nyugdíjemelést, a méltányossági nyugdíjmegállapítást, és a tervezettnek megfelelően m ind egy fillérig erre a célra ki is fizettük. (17.10) Hogy kivételes emelésben hány ember részesült, ezt is elmondta képviselőtársnőm. Én azért még egyszer szeretném kiemelni, hogy a vizitdíj kompenzációjára ebbe a nyugdíjalapba még körülbelül 2 milliárd f orintot tettünk akkor bele. Áttérnék a családtámogatási rendszerre, amelynek a 2006ban történő átalakítása után 2007ben a főbb ellátások között érdemi átrendezések nem történtek, a jogosultsági feltételek lényegében változatlanul maradtak, így nem volt m ár mit tennie a kormánynak, mint növelni ezt az ellátást. Nem állom meg, hogy ha a családi pótlékról beszélünk, mindig el ne mondjam, hogy volt négy év 19982002 között, amikor évről évre változatlan maradt az ellátás összege. 2007ben, a kiigazítás nehéz évében a családi pótlékokat emeltük, a családtámogatást átalakítottuk. A családi pótlékra fordított kiadások mintegy 30 milliárd forinttal, százalékban kifejezve 9,5 százalékkal emelkedtek 2007ben, amelyből 6,2 százalék volt a családi pótlék mértékének in flációt követő átlagos emelése, a többi létszám és strukturális hatás. A többi családtámogatási elem közül kiemelném a gyes előirányzatát, amely kissé alulteljesült, ellenben a gyed, tehát a gyermeknevelési díj 2,7 százalékkal került többe, mint a tervezet t. Egy nagyon, mondjam így, figyelemre méltó adat, hogy lényeges elmaradás van viszont a gyet vonatkozásában, azaz az úgynevezett főállású anyaság, tehát a három vagy több gyermeket otthon