Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 30 (160. szám) - Az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
617 helyzetben pedig valóban érdemi kérdés lesz, hogy az Alkotmánybíróság hogyan dönt a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Ezzel együtt azonban nyilvánvaló, hogy amennyiben a bejegyzett élettársi kapcsolat a jelenl egi formájában vagy akár kisebb változtatásokkal is, de fennmarad, úgy a javasolt Btk.módosításra mindenképpen szükség van. Annak indokoltsága ebben az esetben nem vitatható. A többes házasság - mint a büntetőjog által tilalmazott magatartás - ki kell hog y terjedjen a bejegyzett élettársi kapcsolatokra is. Még egyszer megjegyzem, ha a kormány annyi türelmet tanúsított volna, hogy megvárja az Alkotmánybíróság döntését, akkor sokkal egyszerűbb és sokkal tisztább lenne a képlet. Amennyiben az Alkotmánybíróság döntése a tavaly elfogadott jogszabályt meghagyja, és 2009. január 1jén hatályba lép, akkor ennek a törvénymódosításnak az MDF szerint van jogosultsága, egyébként nincs. Köszönöm. (Dr. Avarkeszi Dezső tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Heré nyi frakcióvezető úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan későbbi ülésünkön kerül sor. Az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal sze mbeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdek ében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése . A törvényjavaslatot T/6219. sorszámon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/6219/1. és 2. sorszámon megkapták, és a honlapon megismerhették. Most az e lőterjesztői expozé következik. Megadom a szót Avarkeszi Dezső államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitká r, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról szóló t örvényjavaslatról, rövidebb munkacímmel: a gyűlöletbeszéd elleni fellépésről szeretnék beszélni. Ezen a területen néhány dolog változott, míg mások változatlanok. Nincs változás a gyűlöletbeszéd jogszabályi környezetében és az ahhoz kapcsolódó bírói gyakor latban. A hatályos polgári törvénykönyv, az 1959. évi IV. törvény 75. §a egyértelműen rögzíti, hogy “A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.” Az érintett jogokat példálózóan felsoroló 76. § pedig azt is kimondja, hogy a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen - egyebek mellett - a becsület és az emberi méltóság megsértése. E változatlan szabályozás mellett nem változott a hazai bíróságok egységes jogalkalmazási gyakorlata sem. A bíróságok a személyhez fűződő jog megsértését csak abban az esetben tartják megállapíthatónak, ha a jogsértő magatartásból közvetlenül vagy közvetve, de egyedileg megállapítható, mintegy nevesíthető a sértett személye. Így azok, akik magukat az úgynevezett