Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 9 (185. szám) - A Költségvetési pénzügyi és számvevőszéki bizottság jelentése Font Sándor (Fidesz) a pénzügyminiszterhez intézett 2008. október 13-án elhangzott “Az arcátlanságnak nincs határa? Avagy hogyan rabolják szét a bábolnai mezőgazdasági komplexum vagyonát?” ... - ELNÖK (Mandur László):
4163 persze én nem csodálkozom, hiszen mint említettem, ön is azt mondta, hogy az nem ütközik semmilyen t örvényességbe, hogy valaki vagyonkezelői jogot, netán önkormányzat vagyonkezelői jogot kér, persze tudjuk, ez önmagában nem törvénytelen. Na de látjuk a folyamatokat, hogy milyen szándék áll esetlegesen a vagyonkezelői jog megszerzése mögött. Ha nem sikerü l most egy pici, 3500 fős önkormányzatnak megszerezni, akkor igen, pontosan tudjuk, hogy most már konzorcium alakul a NyugatMagyarországi Egyetemmel - az információim szerint Bábolna és NyugatMagyarországi Egyetem , akkor próbáljuk meg így megszerezni a vagyonkezelői jogot. Valamiért nagyon akarják, hogy vagyonkezelői jogot kapjon ez a piciny önkormányzat, amely kisvárosnak - mint említettem - egyben MSZPs országgyűlési képviselő a polgármestere. Az a kérdés, hogy vajon a Pénzügyminisztériumhoz fordulta ke, hogy első szintű kaszinót létesítsenek, és hogy nem írja le a kérdésben; most már az államtitkár úr végre elismerte, hogy volt valami levélváltás, mondjuk, a Pénzügyminisztérium és Bábolna önkormányzata között. Hála istennek, mert bemutattam több soro n ezt a levelet, most már azt elismeri, hogy volt. Viszont most az a védekezés, hogy abban nem mondták azt, hogy a bábolnai komplexumok valamelyikében szeretné ezt az első típusú kaszinót létesíteni. Csak érzékeltetésképpen, mint említettem, aki egy picit ismeri Bábolnát, az pontosan tudja, hogy fizikai képtelenség máshol. Miért is? Mi a feltétele egy első kategóriás játékkaszinó alapításának? Csak néhány paramétert idézek. Ön azt pontosan tudja, államtitkár úr, hogy az esetleg bennünket figyelők és a parla ment jelen lévő képviselői is hallják ezt: például a feltételek között szerepel legalább száz darab játék- vagy kártyaasztal üzemeltetése. Aki már látott ilyet, nagyjából tudja, hogy mekkora egy ilyen kártyaasztal, manapság tévéközvetítésekből is lehet ily en rendezvényeket látni. Na, ebből kellene száz darab egy épületegyüttesen belül. Legalább ezer darab pénznyerő automata kell ahhoz, hogy valaki elnyerje az első kategóriás játékkaszinó alapításának a jogát, és ezt úgy 20 évig üzemeltetni. Mondom, aki egy picit is ismeri Bábolnát fizikailag, az tudja, hogy ez fizikailag sehol máshol el nem képzelhető, csak a II. József által alapított Ménesbirtok patinás épületei keretén belül. Az összes kérdéssel kapcsolatosan egyébként az elmúlt héten az Állami Számvevősz ék elnökéhez fordultam, soronkívüliséget kérve egy állami számvevőszéki vizsgálat megtételére. Azt gondolom, ennek az eredménye is majd nagyban befolyásolja, hogy a továbbiakban milyen lépést kell megtenni. Úgy néz ki, hogy a Házszabály is ad erre utasítás t, ugyanis az a rendkívüli helyzet, amelyet érzékeltettem, hogy nem vagy talán nagyon ritka esetben történt meg, hogy a leszavazott interpellációt a szakbizottsághoz küldve a szakbizottság sem fogadja el az ottani kormányzati magyarázkodást, nos ez történt meg ebben az interpellációs kérdésben. Ekkor a Házszabály azt mondja, hogy az illetékes szakbizottságnak intézkedési tervet kell kidolgoznia az interpellációban elhangzott kérdések tekintetében. Kérem szépen, ha a parlament elfogadja a szakbizottság kérés ét, miszerint szavazzuk le ezt a típusú magyarázkodást, akkor végre valakinek most már intézkedési tervet is kell majd foganatosítani. Talán majd ez fellebbenti a fátylat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy mi is történik Báb olnán. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Úgy látom, hogy több felszólalási igény nincs, hiszen nincs is itt képviselője sem az SZDSZnek, sem az MDFnek. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszé ki bizottság az államtitkár bizottsági ülésen kiegészített válaszát nem fogadta el a Házszabály 117. § (4) bekezdés c) pontja szerint. Azt ajánlja az Országgyűlésnek, hogy erősítse meg elutasító döntését, és kérje fel a bizottságot intézkedési javaslat kid olgozására. A jelentésről a soron következő ülésünkön döntünk.