Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 9 (185. szám) - Az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - MOLNÁR BÉLA (KDNP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BAJA FERENC, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
4097 Megadom a szót Molnár Béla képviselő úrnak, a KDNPfrakcióból. MOL NÁR BÉLA (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már az általános vita során mind a kormányoldal, mind az ellenzék kijelentette, hogy a legfontosabb társadalmi ügyek egyikében alkotunk törvényt. A továbblépésh ez elsősorban a sok módosító javaslat ad lehetőséget, mert ezzel széles szempontrendszer figyelembevételére nyílik lehetőség ahhoz, hogy ne csak egy bizonyos gondolatsor szerint, hanem sokak sok szempontjának figyelembevételével alkothassunk törvényt. Ezze l viszont széles konszenzust tudunk megteremteni, amennyiben ez a folyamat valóban sikeres lesz. Ahhoz, hogy a folyamat sikeres legyen, idő kell, és ezért örülünk annak, hogy nem kapkodva szavazunk és zárjuk le a törvényt, hanem átvisszük a jövő évre, és b ízunk benne, hogy a szakértők eme előző szempontok szerint olyan törvényt tudnak alkotni - mert ma még megvan rá a lehetőség , hogy használható legyen, működő legyen, és a társadalom javát szolgálja. Ma ennél többet nem lehet mondani. Várjuk azt, hogy a m unka folytatódjon, és bízunk benne, hogy sikerrel fogunk járni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Szeretném megkérdezni, kíváne még valaki részt venni a vitában. Kíváne valaki felszólalni? (Dr. Baja Ferenc jelentkezik.) Az államtitkár úr jelzi, hogy majd igen, de megnézzük, képviselők akarnake még. (Nincs jelzés.) Nincs ilyen; akkor a részletes vitának ezt a szakaszát, illetve - mivel egyben ment - az egész részletes vitát lezárom. Miután B aja Ferenc államtitkár úr jelezte, hogy a vitában elhangzottakra reagálni kíván, államtitkár úr, most öné a szó. DR. BAJA FERENC , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy megköszönj em a törvényjavaslat továbbfejlesztése érdekében kifejtett jelentős aktivitást a parlament és a parlament minden pártja részéről. A törvényjavaslathoz, mint elhangzott, igen sok módosító javaslat, most már kapcsolódó módosító javaslat is érkezett. Mindegyi k jóindulatú, az ügyet segíteni szándékozó javaslat volt. A segítő szándékot szinte mindenütt érzékeltük, annak ellenére, hogy kevesebb a támogatotti sor. Ennek inkább az az oka, hogy a célszerűbb és működőképes megoldások irányát más módon tudjuk elképzel ni. Szakmai egyeztetéseket kell arról folytatni, hogy ezek a jóindulatú javaslatok hogyan tudnak integrálódni a törvény egészében. Nagyon fontos számunkra az, hogy valóban a legszélesebb körben elfogadott legyen a javaslatunk. Az utolsó percig küzdeni fogu nk azért, hogy ennek a javaslatnak a szakmai koherenciája megmaradjon, de egyébként a legszélesebb parlamenti és társadalmi támogatottságot élvezze, hiszen ez adja meg ennek a törvényjavaslatnak a bizalmi elemét, ez adja meg azt a lehetőséget, hogy az álla mpolgárok sokasága használja majd azt az eszközrendszert, amit most számukra megteremtünk. Éppen ezért az eredeti szándéktól eltérően elválik egymástól a közigazgatási eljárási törvény és az elektronikus közszolgáltatási törvény. A Ket.et még idén elfogad ja a parlament. Ugyanakkor arról szeretném a Házat tájékoztatni, az érintett képviselőket megnyugtatni, hogy a két törvényjavaslat koherenciája fennmarad. Folyamatosan egyeztetünk az igazságügyi miniszter úrral arra vonatkozóan, hogy ez nem jelenti azt, ho gy annak ellenére, hogy később szavazzuk meg az elektronikus közszolgáltatási törvényt, az a valós igény, hogy a két törvény ikertörvényként működjön együtt, meg fog valósulni az elfogadás időbeli elcsúszásától függetlenül. Ebben az értelemben azonban való ban az a helyzet, hogy nincs értelme most nagyon siettetni a szakmai munkát, gyors szavazással lezárni, elvágni az esetleges együttgondolkodások lehetőségét. Ezért is