Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 1 (182. szám) - Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PAIZS JÓZSEF (MSZP):
3701 Ellenben úgy gondolom, hogy ha valaki egy erős szankcióval fogalmaz meg egy módosítást, és abban reménykedik, hogy nem kell majd alkalmaznia az erős szankciót, mert maga a szankció megfogalmazása arra motiválja az érintetteket, hogy n e kövessék el azt a hibát vagy bűnt, ami miatt érvénybe lépne a szankció, akkor is fel kell készülnie arra, hogy esetleg lesz olyan, akire nem fog hatni a szankció, vagyis aki mindenből kiesik. Itt nincs végiggondolva ez a része. Ha elfogadjuk azt a feltét elezést, amit mondanak, Kontur Pál is mondott, és többen mondtak, Bernáth Ildikó is, hogy ennek az lesz a következménye, hogy mindenki el fogja vinni a gyerekét az iskolába, az oké, de ha mégis van valaki, aki nem, arra pedig nem adnak választ. Ez egy féli g kész javaslat csak. Akkor lehetne értelmezni, ha meglenne a másik oldala is. Ha nincs meg a másik oldala, addig én azt gondolom, hogy problematikus a kérdés. Kíváncsian várom, be lehet adni kapcsolódó módosító javaslatban a másik lábát is, és akkor értel mezhetővé válik. Most még nem értelmezhető, így ezért erre ebben a formában szerintem igent nem lehet mondani, legalábbis azon az alapon, ahogy mi gondolkodunk. Ezzel együtt még egyszer mondom: a vita közöttünk nem abban van, hogy minden gyereknek az iskol ába kell járni, és ott arra kell őket rávenni, hogy tanuljanak, szerezzenek szakmát és akarjanak dolgozni, hanem abban, hogy ezt milyen eszközzel tudjuk sikeresen elérni vagy megoldani. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Paizs József képviselő úrnak, MSZP, 6 perces időkeretben. PAIZS JÓZSEF (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az indítvány társadalmi kihatása, jól tudjuk, mintegy 60 milliárd forint és 200 ezer ember. Azt is érzékeljük azonban, hogy a társadalomban az indítvány körül sokkal nagyobb indulatok keletkeztek, hiszen foglalkoztatja az embereket vidéken és nagyvárosban is. A politikusok és a közvélemény mellett a média is erősen megosztott ebben a kérdésben. Komoly visszhangja van, mondanám, hogy alkalmanként hisztérikus a vita, ennek ellenére azt hiszem, hogy sokkal higgadtabban kellene ezt a kérdést fölvetni, elemezni, az indítványt, a törvényt majd elfogadni. Ne kapjon segélyt, aki nem tartja be a társadalmi együttélés szabá lyait, és életvitele alapján nem felel meg a közösségi elvárásoknak. Ez a társadalom részéről egy maximális elvárás, mondhatnánk azt is, hogy maximális és jogos elvárás. Nagy a támogatottsága, bizonyítja, hogy a bizottságnál is ez a fölvetés így csont nélk ül ment át. Mégis itt, a teremben is nagyon megoszlanak a vélemények bizonyos passzusait illetően a törvénynek. Nagyon sok kérdés merül föl természetesen a fenti kérdés kapcsán. Többek között: ki fogja megszabni a betartandó szabályokat? Milyen típusú közö sségi elvárásoknak kell megfelelni? Lesze a helyi döntésekkel kapcsolatosan jogorvoslati lehetőség? És a helyi döntéseket hadd emeljem ki, mert azt gondolom, hogy talán nagyon sokan nem ismerik a települések, kistelepülések, kisvárosok problémáit. Én egy tipikus halmozottan hátrányos kistérség társulási elnöke pozícióját is szenvedem. Hogy érzékeltessem, egy ekkora populáció esetében, ez 27 503 fő, hogyan néz ki a törvény hatása, hadd mondjam el, hogy 1718 azok száma, akik rendszeres szociális segélyben ré szesülnek. Ebből nem végezte el a nyolc általánost 75 fő, 534 fő a nyolc általánost befejezte. Egészségügyi állapot miatt rokkantak száma 58, az 55 évet betöltöttek száma 112, és 3 vagy több gyermeket egyedül nevelő 23. Valószínű, hogy ezek jó átlagszámok, ezekből képződik ez a 200 ezer fő. Kollégáimat megkértem, és nagyon sok polgármester önként vállalta, hogy adatokat és véleményt formál, még a jegyzők is, akik sokkal képzettebbek alkalmanként természetesen, mint a polgármesterek, véleményezzék ennek a tö rvénynek a kitételeit. Abban eléggé nagy az egyetértés, és általában ez az egyetértés megvan, hogy az 55. életévüket betöltöttek, valamint a 3 vagy több gyermeket egyedül nevelők valóban nehezen lennének bevonhatók a munkába.
