Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 25 (181. szám) - A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról sz. 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüg... - ELNÖK (dr. Áder János): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
3480 ügyvédnek, az eljáró ügyvéd pedig - akár átutalással - most is elektronikusan tudja rendezni ezt a kötelezettséget. Abban pedig teljesen egyetértek Hankó Faragó képviselő úrral, hogy az ügyvédi felelősség egy cégalapítás keretében nem terjedhet ki az ügyfél tartozásaiért, hiszen mind a közzétételi költségtérítés, mind az illeték megfizetése az ügyfél kötelezettsége és ezt a kötelezettségét a törvény írja elő. Ugyanez a törvény, amit módosítunk, azt is rendezi, hogy amennyiben az ügyfél ezt a kötelezet tségét nem teszi meg, ez adó módjára behajtható. Mivel az egész eljárás során az adóhatóság szorosan együttműködik a cégbírósággal, létrejönnek azok az elektronikus kapcsolatok, amelyek eddig hiányoztak. Semmifajta akadályát nem látom annak, hogy az adóhat óság e vizsgálati tárgykörében kiterjessze az illeték, illetve a közzétételi költségtérítés fizetésére a vizsgálatát. Abban az esetben, amennyiben az ügyfél ezt nem teljesíti, az adóhatóság a törvény betűjének előírása szerint ezt adó módjára hajtsa be, és ne terheljük ezt a kötelezettséget az ügyvédekre. Azt gondolom, ez az ügyvédi szakmától is teljesen távol esik, és jogelméletileg is nehéz megmondani, hogy az ügyfél kötelességének a nem teljesítéséhez az ügyvédnek összességében mi köze van. Tisztelt Képviselőtársaim! Összegzésként megállapíthatjuk, hogy az említett tartalmi elemek kihasználják a technika vívmányait, az elektronikus ügyintézés kiteljesítését, a vállalkozások adminisztratív terheit jelentősen csökkentik, ezért a törvényjavaslat indokoltságával egyetértünk, a törvényjavaslatot támogatjuk, erre kérem képviselőtársaimat is, és természetesen arra, hogy a már benyújtott módosító indítványt támogassák. A kormány képviseletében jelen lévő államtitkár urat is arra kérem, hogy a kormány ezt támogassa. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A két írásban előre jelentkezett két képviselő után helyben is ketten jelentkeztek. Elsőként Pettkó András képviselő urat illeti a szó, amennyiben élni kíván ezzel a képviselő úr; utána pedig majd Eörsi Mátyás képviselő úr következik. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Jobban örültem volna, ha államtitkár úr úgy kezdi a beszédét, hogy tévedtünk, tisztelt Ház, tévedtünk, mert az elmúlt másfél évben ehhez a törvényhez már nem harmadszor, hanem negyedszer nyúlunk hozzá. Aztán tévedett a kormánykoalíció akkor is, amikor júliusban újabb féléves haladékot adott a vállalkozásoknak az új TEÁORszámok bejelentésére , hiszen ha marad az eredeti július 1jei határidő, a következő hetekben óriási káosz alakult volna ki, mondtuk mi ezt akkor egy közleményünkben. Akkor a kormány azt mondta, hogy tulajdonképpen minden rendben van. Egyébként pedig azt sem értem, hogy az itt a Házon belül is sokszor hangoztatott ügyfélkaput az egyéni vállalkozók miért nem használhatták az átírás megkezdésére és lebonyolítására, mint a XXI. századnak egy fontos technikai eszközét. Mi akkor ezt szóvá tettük. A magam részéről ezért csak üdvözöln i tudom, hogy az új megoldásban az ügyfélkapu már szerepel mint lehetséges fő kitörési pont. Aztán azt se felejtsük el, hogy szeptemberben újabb TEÁORtortúra volt az országban, nem lehetett tudni, hogy az APEH foge büntetni, vagy nem fog büntetni, a korm ány különböző dolgokat mondott. Egy biztos: nem helyes és kormányzati kapkodásra utal az, hogy az elmúlt másfél évben - ahogy az előbb is mondtam - háromszor nyúltunk hozzá ehhez a törvényhez. Mindenesetre az MDF támogatja a benyújtott törvénymódosítási ja vaslatot, de szeretnénk, ha a tisztelt Ház apróbb pontosításokat és módosításokat elfogadna. A törvényjavaslat irányával egyet tudunk érteni. MSZPs képviselőtársamnak mondom: én tudom, hogy lehet elektronikusan fizetni az ügyvédeknek, ez tehát meg van old va, mégis úgy értettem, mintha Hankó Faragó Miklós képviselőtársam azt mondta volna, hogy a sárgacsekkes lehetőség van előtérben egyes megoldási módok kapcsán. Én mindenesetre azt