Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 25 (181. szám) - Az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Áder János):
3377 képviselő úr nemcsak az általános politikai megközelítését mondja el ezeknek a kérdéseknek, hanem elmondja ennek a közgazdasági, netalántán számszerű megközelítését is. Demagógiának jó az, ha egy ily en javaslatot tesznek a költségvetés szavazásának környékén, arra mindenképpen jó, hogy erről lehet beszélni politikai szinten, azonban konkrétumként természetesen nagyságrendi különbségek vannak aközött, amiről ön beszélt és aközött, mint amilyen nagyságg al, mint amilyen értékkel kell Magyarországon a jövő évi költségvetési hiány csökkentése érdekében kiadásainkat csökkenteni. Nagyon fontosnak tartom azt is megemlíteni ennek a kérdéskörnek kapcsán, hogy szemben azzal, ahogyan a képviselő úr ezt taglalta, a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos intézkedések részben korlátozó intézkedésként azt teszik éppen lehetővé, hogy maga a 13. havi nyugdíj intézménye mint intézmény, amelyet annak idején egyrészt önök nem vezettek be, másrészt a bevezetésével nem értettek egye t, harmadrészt úgy gondolom, elég furcsa lenne most önöket ezen jogintézmény őrzőjeként feltüntetve különböző hozzászólásokkal kiállni az intézmény mellett; magyarul, ennek a jogintézménynek a fenntartását teszi az lehetővé, hogy olyan módosításokat kell a szabályozásban végrehajtani, ami éppen az arányosságot, éppen azt szolgálja, hogy Magyarországon, ha ez megtartásra kerül, akkor azok élvezzék ennek előnyét, akiknek a nyugdíja a többiekéhez képest relatíve alacsonyabb, és azok élvezzék ennek előnyét, aki k a rájuk érvényes nyugdíjkorhatárt már elérték, és nem pedig korábban vonultak nyugdíjba. Úgy vélem, hogy mind a két kérdéskör, amely érintette a 13. havi nyugdíj intézményének változtatási szándékát, amelyről az Országgyűlés a mai napon fog egyébként sza vazással dönteni, mind a két változtatás abba az irányba mutat, hogy Magyarországon egy hosszú távon is fenntartható nyugdíjrendszer legyen, egy hosszú távon is biztosítható, olyan finanszírozható nyugdíjrendszer működjön, amely mind az aktív korúaknak, mi nd a nyugdíjas korúaknak alapvetően érdeke. Visszatérve a képviselő úr azon megközelítésére, amely az állami szervezetek vezetőinek javadalmazásával foglalkozik, meglehetősen szerencsétlen, és meglehetősen kontraproduktív azon javaslatoknak a megismerése, amely a versenyszférában alkalmazott jövedelmi kategóriákhoz, jövedelmezési formákhoz képest az állami intézmények, az állami szervezetek, az állami cégek vezetőinek a jövedelmét ettől elszakítva, eljárásában is ettől elszakítva kívánja kezelni, tekintette l arra, hogy nyilvánvalóan ezzel egy olyan szituációt eredményezhet, amely az állami szervek, az állami társaságok vezetőinek kiválasztásánál, illetve munkaszerződéseik megkötésénél mindenképpen negatív eredményekkel járhat a jövőt illetően. Éppen ezért az a javaslatom, hogy ha ilyen gondolataik vannak, akkor a jövőre is gondoljanak, ne csak a pillanatnyi haszonszerzésre, mert az nem vezet sehová sem, mint ahogy ez a napirend előtti hozzászólás sem vezet ilyen értelemben sehová sem. Köszönö m a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott mó dosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Áder János) : Elkezdjük a határozathozatalokat. Elsőként soron következik az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. (9.00)