Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 25 (181. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
3369 Magyarország 3200 településének jelentős részén dolgozik ilyen hitoktató úgy, hogy közben senki nem veszi észre a munkájukat, csak a közvetlen környezetük, akik együtt élnek velük, akik megkapják tőlük a segítséget. A fizikai segítséget, hogy elviszi az idős nénit az orvoshoz, a lelki se gítséget, a lelki támaszt, vagy pedig a fiatalok nevelésében az iskolával való együttműködés során a helyes mentális fejlődés irányába tudja terelni az oktatást. Tisztelt Képviselőtársaim! A felszólalásomnak az volt az indoka, hogy néhány héttel ezelőtt Sá regresen eltemették Szabó Magdolna hitoktatót, aki mindösszesen 37 évet élt, és egy buta kis komplikáció okozta a sérülései mellett a halálát. Ő már ott szolgál, ahova szeretett volna jutni világéletében, ő már ott van, amire buzdította a fiatalokat, a gye rekeket és az időseket. Úgy gondolom, megér a parlamentben néhány percet elgondolkodnunk azon, hogy mit tudnak tenni értünk ezek az emberek, mit tudott tenni Sárbogárd kistérségért Szabó Magdika, aki nyugodjon békében! Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK ( dr. Áder János) : Arató Gergely államtitkár úr kíván válaszolni ezúttal is az elhangzottakra. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megköszönni a képviselő úr hozzás zólását, hiszen azt gondolom, akkor, amikor egy eltávozott kollégánknak - hiszen a hitoktatók pedagógusok maguk is - állított emléket, akkor felhívta a figyelmet arra, hogy egyegy hitoktató, tanító, óvónő, népművelő, tanár milyen fontos szerepet játszik e gyegy közösségben. Milyen fontos az a kötelező feladatokon túli áldozatvállalás és feladatvállalás, ami nagyon sok kollégánkat jellemzi. Milyen fontos az a személyes példamutatás, amit egyegy ilyen ember élete mutat. Gyakran úgy van, hogy sok fontos embe rről csak a hiánya az, ami megmutatja számunkra a családban is azt, hogy milyen lényeges, milyen sorsdöntő volt a szerepe az életünkben. Ez így van a közösségek életében is: egyegy közösség akkor érzi, hogy kit vesztett el, amikor már nincs közöttünk. De arra biztatom a képviselő urat és tágabb értelemben a parlamentet is, hogy törődjünk azokkal is, akik még köztünk vannak. Figyeljünk jobban azokra az emberekre, akik a helyi közösségeinket a vállukon viszik! Azokra az értelmiségiekre, azokra a lelkészekre, papokra, azokra a pedagógusokra, tanítókra, hittanoktatókra, közösségi emberekre és - hozzáteszem - egyszerű polgárokra, akik többet vállalnak, akik egy kis pluszt, egy kis többletfeladatot vállalnak azért, hogy embertársaikra figyeljenek, és köztük talán a legfontosabbakra, a leglényegesebbekre, a leginkább rászorulókra, támogatásra szorulókra: a gyerekekre és az idős emberekre. Azt hiszem, egy társadalom szövetét az érdekviszonyok mellett mindig az értékek is összetartják, és ezeknek az értékeknek a hord ozói elsősorban emberek. Olyan emberek, akik valamilyen módon vállalkoznak arra, hogy ne csak saját érdeküket nézzék, hanem a közösség érdekeit is. A képviselő úr hozzászólása arra is alkalmas, hogy arra emlékeztessek: miközben gyakran viharok, viták jelle mzik az egyházak és a mindenkori kormányzat viszonyát, gyakran politikai színezetet kapnak ezek a viták, van egy olyan terület, egy nagyon érzékeny terület - néhány héttel ezelőtt emlékeztünk meg itt Wekerle Sándorról, és ennek kapcsán érintettük a múlt sz ázad, mármint a XIX. század végének egyházjogi vitáit is , szóval van egy olyan terület, ami egyébként a magyar történelemben mindig nagyon érzékeny terület volt, és a rendszerváltás után olyan megnyugtató megoldás született benne, amely tulajdonképpen ko molyabb viták, komolyabb nehézségek nélkül képes működni, ez pedig a hittanoktatás területe. Talán emlékeznek a képviselőtársaim, hogy a ’90es évek elején ez a terület sem volt politikai vitáktól mentes. De mára kialakult egy olyan jó értelemben vett, nem is kompromisszumnak mondanám, inkább egyensúlynak, egy olyan jó értelemben vett egyensúly, amelyikben a vallásos közösségek szabadok a hittanoktatásban. Szabadok abban, hogy azoknak a szülőknek és az ő gyerekeiknek, vagy azon szülők gyerekeinek, akik ezt igénylik, azokhoz eljuttassák az egyes
