Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 19 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3049 reformfolyamatnak és törvényalkotásnak a központi szereplője nem az orvos, nem a gyógyszerész, hanem a bet eg. Tehát amiről én most beszélek, hogy mi az, ami fejlődés, ami elkerülhetetlen fejlődés volt, tehát a betegjogok érvényesítésén túl egy nagyon érdekes kérdés: a várólisták ügye. Soltész Miklós képviselő úr itt ékes szavakkal elemezte és idézte különböző honlapokról, hogy hol mennyit kell várni egy orvosi beavatkozásra. Hadd mondjam meg, képviselőtársam, az, hogy ön ezeket idézheti, ennek a törvényalkotásnak köszönhető. Ez tette nyilvánossá a várólistákat mindenki számára, ez teszi lehetővé azt, hogy minde nki megkérdezze, hogy miért vannak előttem, miért ilyen sokára kerülök sorra, mi ennek a magyarázata. Korábban ilyen nem volt, képviselő úr, főorvosi kegyeken múlott az, hogy ki mikor kerül sorra bizonyos egészségügyi ellátásoknál. Tehát az, amit ön kérdés ként föltesz, az a válasz arra, hogy miért kellett e tekintetben is átláthatóbbá tenni, ha tetszik, modernebbé tenni azt az egészségügyi rendszert, amihez bővenbőven ideje volt már hozzányúlni. Itt elítélő szavakkal ostromolják többek közt azt a gyógyszergazdaságossági törvényt, amiben legalább a politikán túl, úgy tűnik, szakmai egyetértés volt eddig a hasznosságát illetően. Azt azért nem lehet elvitatni, hogy a gyógyszergazdaságossági törvény eredményeként első alkalommal nem veszteséget termelt a gyóg yszerkassza, hanem azt megfelelő szinten lehetett tartani, és azt aztán végképp nem lehet állítani, hogy e törvénynek köszönhetően a betegek bármiféle gyógyszerellátási zavart érzékeltek volna. Végül a szerkezet kialakításáról, legalábbis e tekintetben, am it többek közt köszönhetünk e reformfolyamat elindításának. Persze, rosszindulattal vagy a tények nem ismeretével, vagy félretételével lehet azt mondani, hogy hibátlanul működött az egészségügyi szerkezet. Lehet azt mondani, hogy a kórházak nagyszerű ellát ást nyújtottak, költséghatékonyan dolgoztak. Lehet azt mondani, hogy nem krónikus betegeket fektettek aktív ágyakon, és sorolhatnám. De hát a valóság egész más képet mutatott. A valóság azt mutatta, hogy az egészségügy folyamatos költségvetési hiányokkal k üzdött, ugyanakkor az egészségügyön belül egy hihetetlen pazarlás is jól nyomon követhető volt. Tehát akkor, amikor a törvénykezési folyamat azt mondta, hogy ezen változatni kell, a struktúrákhoz hozzá kell nyúlni, a különböző kórházakat ahhoz kell igazíta ni, hogy milyen ellátásra képesek, a párhuzamosságokat meg kell szüntetni, és hogy ennek a legalkalmasabb eszköze - zárójel: Molnár Lajos ténykedése előtt már ezt föltalálták - a volumenkorlátozás, a kapacitáskorlátozás. Hogy ez megfelelően kerüle kialakí tásra, ezen persze lehet vitatkozni, de azon az elváráson, hogy más megoldás, más módszer nincs, szakmai alapon nagyon nehéz; politikai alapon lehet. Tehát e körben csak azt kérem, hogy a betegeket nem szabad megtéveszteni, talán nem is lehet, de nekünk az a feladatunk, hogy a betegeknek világossá tegyük, hogy azok az intézkedések, amelyek itt történtek, sok tekintetben sértik egészségügyi dolgozók, orvosok és gyógyszerészek érdekeit, de nem igaz az, hogy a betegek érdekét sértenék, azokat inkább szolgálni igyekeznek. Még egy rövid megjegyzés, mert az orvosi igények, érdekek mellett hangsúlyosan jelenik meg a gyógyszerészek igénye is. Egyszer volt szerencsém elmondani már itt a Házban, talán költségvetési törvény vitája kapcsán, hogy a magam részéről a leger ősebben támogatott szakmai rétegnek a gyógyszerészeket tartom ma Magyarországon. Tehát ahogy a gyógyszerészek tulajdont szereztek, amilyen jogszabályi lehetőségek számukra biztosítottak, egyetlenegy szakma - talán a közjegyző kivételével - nem dicsekedhet ilyen szintű támogatottsággal. Azóta a Gyógyszerészi Kamarának a törekvése, lehet, hogy némi túlzással, semmi másra nem irányul ebben az általunk tárgyalt körben, mint hogy a saját piaci pozícióikat megvédjék. Tehát akkor, ha itt más szereplők megjelenhetn ek, ha a patikaláncnak nevezett fogalom szerint több patika bekapcsolódik a lakosság gyógyszerrel való ellátásába, az a legélesebb támadásokat váltja ki. Azt gondolom, hogy döntsék el egymás közt a piacon, hogy ki tud boldogulni, ki nem tud boldogulni, és a lakosságnak tegyék lehetővé, hogy a legkönnyebben és a leggyorsabban gyógyszerhez jusson. Ez ugyanaz a történet, mint az, hogy miért lehet a benzinkútnál fájdalomcsillapító gyógyszert kapni.
