Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 18 (178. szám) - Az ülésnap bezárása - ELNÖK (Lezsák Sándor):
3024 Mindenesetre maga a program tavasszal indításra ke rül, és vannak ezek az elemei, hiszen a képviselő úr el is sorolta, hogy vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az alábbi tevékenységek megvalósításához: elektromosenergiaellátásra, illetve hálózatos energiaforrás mezőgazdasági üzembe történő beköt ésére, tanyák, külterületek bekötésére a villamosenergiahálózatba. Tehát egy ilyen alcíme van. Itt most egyetlenegy ilyen gond van, hogy ezeket a fejlesztéseket alapvetően mezőgazdasági tevékenységhez kötötten lehetne végezni. Tehát nem kihagyható belőle a többi program sem, ami egyébként eddig is foglalkozott ezekkel az ügyekkel, csak ezeknek általában a támogatásintenzitása nem volt megfelelő. A CÉDE, a LEKI, a TEKI, tehát ezek voltak azok a pályázatok, amelyek elvileg ezekre lehetőséget adtak volna. Azt gondolom, képviselő úr, hogy azoknak a szereplőknek a bevonásával, akik nyilván ilyen térségekben élnek vagy ilyen térséget képviselnek, célzatosan össze kellene rakni az összes uniós forrásból, tehát ami végül is nemcsak nálunk, hanem a fejlesztési ügynö kségnél, urambocsá’ még az energiatakarékossági meg egyéb programok kapcsán is szóba jöhet ez, hogy egyegy térségben mi lenne a legjobb megoldás erre a célra. Nem is biztos, hogy mindenhol a legoptimálisabb, mondjuk, 810 millió forintért például a hálóza ti bekötés, hanem lehet, hogy egy egyedi energiaellátás támogatása nagyjából ugyanazt az eredményt hozná, amikor egyébként is egyre inkább felértékelődnek például a megújuló energiaforrások. Hozzátéve, hogy azt is megnéztük, hogy egyegy eleme ennek nem el egendő általában egy ilyen tanyának az ellátására, tehát valószínűleg kombinálni kell különböző megoldásokat. Vannak erre próbálkozások, ilyen ökoházak, amik ugyan nem tanyán vannak, de úgy tűnik, hogy például a kiskapacitású szélenergia, a fotovillamos és a napkollektor hármas kombinációja már tud annyi környezeti szolgáltatást nyújtani, ami biztosítja az áramot, melegvízellátást, egyebet, még akkor is, ha egyébként bármelyik hiányzik a rendszerből, mert azért az a ritka. Ha a nap nem süt, nyilván a szél f új, mert általában azért a magyar klímára ez a jellemző. Tehát lehet egy ilyen univerzális megoldást csinálni. Urambocsá’, még ha állattartás is zajlik azon a tanyán, még a biogáz is kis kapacitásokkal, ami Kínában most már egyre inkább elérhető. Úgy gondo lom, hogy ezt a programot még, ha kell, nemcsak a villamos hálózatra, hanem általánosságokban is ki tudjuk egészíteni, hiszen ez az Új Magyarország vidékfejlesztési program elég nagy mozgásteret biztosít. Azt nem mondom, hogy az összes tanyának az ilyen tí pusú megoldását, mondjuk, ennek a kasszának a terhéből meg lehet csinálni, mert azért ez biztos szétfeszítené ezt a rendszert. Én ezért gondolnám a térségi támogatások figyelembevételével, hogy erre egy önálló program kellene, mint a Lappföld a finneknek, és akkor az mondom, hogy talán még ehhez célzott uniós támogatást is lehetne külön szerezni. Én ebben gondolnám az együttműködést. Nyilván mi a magunk részét ehhez hozzá fogjuk tenni, akár a szakmai oldalról, akár pedig részben az anyagi oldalról is. Köszö nöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm munkájukat, holnap reggel 8 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését. Az ülésnap bezárása ELNÖK (Lezsák Sá ndor) : Nyugodalmas jó éjszakát kívánok, az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 22 óra 34 perckor ért véget.)