Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 17 (177. szám) - Dr. Karsai József (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Kukoricáról” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP):
2775 Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum volt az, aki a középosztály érdeké ben megfogalmazott programjában elsőként szót emelt a kamatadó és az árfolyamnyereségadó ellen. Azt javasoltuk, hogy mindkettőt töröljük el, vagy mindkettőt csökkentsük. Szeretnék vitatkozni az államtitkár úrral. Tisztelt Államtitkár Úr! A feleségem édesa nyja, aki 78 éves, egész életében gyűjtögetett, és van neki a bankban, mondjuk, 500 ezer forintja. Ennek az 500 ezer forintnak a kamataiból tud egy évben egyszer elmenni, mondjuk, egy gyógyüdülésre. Ezt a nyugdíjast, aki egész életében gyűjtögette az 500 e zer forintot, ugyanúgy sújtjuk, mint akinek több millió vagy több tíz- vagy több száz millió forintja van megtakarításként behelyezve a bankba. Azt gondolom, hogy ez nem igazságos, és mindenféleképpen a kamatadót csökkenteni kellene annak érdekében is, hog y minél több ember ne otthon a párna alatt, hanem a bankban tartsa a pénzét. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Furcsa példát hozott, ugyanis a középosztályra hivatkozva kéri eltörölni az árfolyamnyereségadót, illetve a kamatadót, ugyanakkor egy viszonylag szerény körülmények között élő nyugdíjast említett p éldaként. Gondolom, érzi ön is az ellentmondást ebben. Ha pedig a középosztályra hivatkozik, úgy gondolom, kellene tenni egy olyan javaslatot, amivel adott esetben - azért, mert a költségvetés bevételi oldalából kiesik közel 100 milliárd forint - ugyanazt a középosztályt milyen szolgáltatásmegvonásban részesítjük azért, hogy legalább 100 milliárd forint költségvetési kiadást megtakarítsunk, hogy a költségvetési egyensúly helyreálljon azáltal, hogy az a kamatadó, illetve az árfolyamnyereségadó kiesik. Ilyen javaslatot képviselő úr sem tett, meg nem is könnyű tenni, ez nyilvánvaló. Vagy lehet mondani egy másik javaslatot, hogy milyen más adótípussal pótoljuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) azt a kieső 100 milliárd forintot. K épviselő úr, maradunk a jelenlegi rendszer mellett. Köszönöm szépen. Dr. Karsai József (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Kukoricáról” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Karsai József, az MSZP k épviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Kukoricáról” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Gőgös Zoltán államtitkár urat kérte fel. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Dr. Karsai József: Igen.) A képviselő úr jelzi, hogy igen. A képviselő urat illeti a szó. DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, nagyon sokan várják ma, hogy azt a kérdést feltegyék a minisztériumban, illetve a parlamentben… - amikor ott állnak az emberek a kukoricatáblájuk szélén, és nem tudják, hogy elindítsáke a kombájnt, nem tudják, hogy a raktárakba betett terményekért milyen pénzt kapnak. Már könnyező s zemmel ülnek azok az emberek, akik az elmúlt hetekben 1617 ezer forintért adták el a kukoricát mindamellett, mindannak ellenére, hogy a környező országokban ez 3500 forint mázsánként, sőt Spanyolországban 4500 forint mázsánként, azaz 45 ezer forint tonnán ként.