Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 17 (177. szám) - Demendi László (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Mit várhatunk a kárenyhítési rendszertől?”. Címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2760 ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megkérd ezem képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr által adott választ. Képviselő úr! DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! Az első megjegyzésem: mindig is egyetértés volt baloldali é s jobboldali politikusok között a városban, mindig is egyetértés volt a mindenkori önkormányzat vezetése és a mindenkori kormány között a tekintetben, hogy az elkerülő útra szükség van. Amire tehát az ön államtitkár kollégája hivatkozott, az nem létező pro bléma - egy. Az ön államtitkár kollégája azt mondta, hogy a pénz megvan, ezt örömmel hallom, mert akkor valóban el lehet kezdeni a munkálatokat. Ugyanakkor viszont önt félretájékoztatták, államtitkár úr, ugyanúgy, mint a múltkor. Nem Szakács Imre kezdemény ezte azt, hogy a keleti elkerülő, amire már készen voltak az engedélyek, nyugatra, a nyugati oldalra kerüljön át, hanem az önök egyik főhatósága - annyiszor változott a neve, hogy már nem is emlékszem a nevére - kezdeményezte, hogy a nyomvonal megváltoztat ása megtörténjen. (Dr. Szakács Imre: Ez így van!) Nem mi, nem a csornai önkormányzat, nem a megyei önkormányzat, nem fideszes politikusok, hanem önök, egy önök által irányított főhatóság, egy állami intézmény kezdeményezte ezt. Az idő csúszása ennek köszön hető, államtitkár úr. (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselő úr, kérdezem, hogy elfogadjae a választ. DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz) : Örülnék, ha tényleg csak arról szólt volna a válasz, hog y elkezdhetjük az építkezést, de miután önt még mindig tévedésben tartják… ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Az időcsúszásra tekintettel… DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz) : …a válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) EL NÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm. Mármint az egy perc túlhaladása az, amire én utaltam. Kérdezem, tekintettel arra, hogy képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, hogy a tisztelt parlament elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszön öm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 204 igen szavazattal, 173 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta államtitkár úr válaszát. Demendi László (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “M it várhatunk a kárenyhítési rendszertől?”. Címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Demendi László, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: “Mit vár hatunk a kárenyhítési rendszertől?”. (Több képviselő távozik az ülésteremből.) Egy pillanat türelmét kérem a