Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KÓKA JÁNOS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2592 örököltünk egy hatalmasra duzzadt államot, óriási adósságot és Európában példátlanul pazarló szociális rendszert. Azóta ezen egyik kormány sem tudott vagy akart érdemben változtatni. Volt, amelyik hozzá sem kezdett, mások elkezdté k és megálltak félúton, legutóbb pedig éppen elindultunk volna egy helyes irányba, de a népszerűségi mutatókra pillantva gyorsan visszafordultunk, és a miniszterelnök a reformok folytatása helyett bársonyos semmittevésbe kezdett. Így persze nem csoda, ha M agyarországon az adók továbbra is magasak, sőt sajnos a térségben a legmagasabbak. Ezen a ponton, tisztelt szocialista képviselőtársaim, hadd gratuláljak önöknek egy mai teljesítményükhöz: önök ma, ebben a világgazdasági helyzetben elérték, hogy egy újabb adónem kerüljön bevezetésre Magyarországon, és több mint 30 milliárd forinttal terhelték meg Magyarországon az egyik vállalati csoportot, az energiacégeket. Tették ezt akkor, amikor a világ országainak felelős kormányai az állami bürokráciát, az adóterhelé st, az állam méretét, amivel rátelepszik a vállalkozásokra, nem súlyosbítani, hanem könnyíteni igyekszik. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar adórendszer folyamatosan a kölcsönös félelem és a teljes bizalmatlanság csapdájába van zárva. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon évszázados hagyománya van az összekacsintás kultúrájának, amikor mindenki tudja, hogy a többiek is tudják, mégis mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Pedig nincs. Már régen nincs. Magyarországon az állam tradicionálisan túlad óztatja az adófizetőket és a vállalkozókat. A hatóságok azért vetnek ki magas adókat, mert tudják, a polgárok úgyis elkerülik az adófizetést, úgyis csak a terhek egy részét fizetik be. Attól félnek, ha kisebb lenne az adóterhelés, akkor csökkenne az állami bevétel, és bizony takarékoskodni kéne, nem lehetne ennyi minisztériumot, hivatalt, hatóságot fenntartani. A magyar polgárok, a magyar vállalkozók pedig azért csalnak, mert egyszerűen nincs más választásuk. Ha ugyanis befizetnék azt, amit az állam követel , akkor joggal retteghetnének attól, hogy nem tudnak megélni, a cégek pedig egyszerűen tönkremennének. Ennek a nagy közös népi játékunknak van egy másik, hasonlóan negatív jellemzője, a mindenre kiterjedő általános bizalmatlansá g. Egyesek szerint éppen ez az egyik alapvető baj. Az állam nem hisz a polgároknak, az adófizetők pedig nem hisznek az államnak. Mások szerint ez okozat, a bizalom valahol a kölcsönös hazugságok sok évtizedes spiráljában semmisült meg, veszett el. Olyan ez , mint Kolumbusz tojása, nehéz eldönteni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. De azt hiszem, hogy mindegy is, mert a lényeg változatlan: kölcsönös bizalmatlanságra nem épülhet működő gazdaság, nem épülhet társadalom. Az évtizedek óta megszokott kölcsö nös összekacsintás valójában komoly torzulásokhoz vezet. Ma a hatóságok abból indulnak ki, hogy az adófizető, a vállalkozó csal. Az adófizető tehát nem partner, hanem ellenség, olyan ravasz ellenség, akit csak a szabályokból és előírásokból szőtt egyre szo rosabb hálóval lehet féken tartani. Adórendszerünk e másik hamis paradigma nyomán válik évről évre egyre bonyolultabbá, egyre nehezebben átláthatóvá. Pedig a paradigma valójában paradoxon, a túlbonyolított rendszer ugyanis lehetetlenné teszi a jogkövető ma gatartást. Ma az adófizető, ha megfeszül, akkor sem tud utat találni a jogszabályok tengerében, a bürokrácia gyorsan burjánzó dzsungelében. A bizalom hiánya tehát újabb túlszabályozási lázhoz, felesleges és mindent megbénító paranoiához vezet. És van még e gy oka, tisztelt képviselőtársaim, ennek a mindent átszövő, nagyon kusza, kedvezményekkel, kivételekkel, mentességekkel teli szabályrendszernek. Ez pedig az, hogy ha az elmúlt húsz évben egy politikus találkozott egy olyan érdekcsoporttal, amelyik sérelmez te a magas adókat, akkor ahelyett, hogy általános adócsökkentést határozott volna el, annak a speciális érdekcsoportnak beígért valami olyan különleges kedvezményt, amellyel ennek a csoportnak bizonyos tagjai esetleg tudtak élni. Van ma olyan adókedvezmény , tisztelt képviselőtársaim, amit nem tudom, hogy vane egyáltalán olyan adózó, aki igénybe veszi. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt másfél évtizedben legtöbbször a költségvetés érdekeire hivatkozva maradt el az érdemi változás. Adócsökkentés? Még mit n em! - szólt az etatista kórus ,
