Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Balogh József (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Van-e érdekérvényesítő képessége a magyar agrártárcának?” címmel - Pettkó András (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Spam vagy nem spam?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2545 Ebben a témában, amelyre ön is célzott, van egy pozitív fejlemény, és erről szeretnék a tisztelt Háznak is számot adni. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló ’93. évi III. törvénnyel összhangban a tárca új támogatási rendszert dolgozott ki. Ebben az új támogatási rendszerben mód nyílik arra, hogy vala mennyi 30 ezernél magasabb lélekszámú településen - ez több mint 40 település - a meglévő szolgáltatások fejlesztésre kerüljenek, valamint új szolgáltatásokat lehessen bevezetni. A drogprobléma elsősorban a nagyvárosokat érinti, azokra jellemző, következés képpen itt a célzás azért volt a 30 ezer főnél magasabb lélekszámú településekre. Stabil működési hátteret biztosíthat ezeknek a szolgáltatásoknak az, hogy a megpályázott összeg 7 millió forint/szolgáltatás, és ezt a szolgáltatást legalább három éven keres ztül a pályázat révén finanszírozni kívánjuk. (16.50) Bízom benne, képviselőtársam, hogy a kedvező fejlemények és a szakmai szolgáltatók hatékonyabb működése végül is hozzájárul ahhoz, hogy a drogprobléma minél inkább kezelhetővé váljon, és egyre több klie nst célzottan érjen el ez a szolgáltatás. A legüdvözítőbb persze az lenne, ha kevesebb lenne a kliensek száma, de ha már van egy ilyen drogbetegség, akkor a kormányzatnak törekednie kell arra, hogy a lehető legjobban célozzon ezeknek a szolgáltatásoknak a finanszírozásával. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) Balogh József (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Vane érdekérvényesítő képessége a magyar agrártárcának?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Balogh József, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Vane érdekérvényesítő képessége a magyar agrártárcának?” címmel. Balogh József képvi selő urat illeti a szó. BALOGH JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Elállok a felszólalásomtól, már írásban megkaptam a választ. Pettkó András (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Spam vagy nem spam?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor ) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Pettkó András, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Spam vagy nem spam?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Minisztere lnöki Hivatal képviseletében Baja Ferenc államtitkár úr válaszol. Pettkó András képviselő urat illeti a szó. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Netpolgárok! Kérték képviselőtá rsaim, hogy így is köszöntsem a tévénézőket és a rádióhallgatókat. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások