Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Lengyel Zoltán (MDF) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Kikerekítve vagy lekerekítve?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - LENGYEL ZOLTÁN (MDF):
2532 témával. Abba az ígéretébe pedig mindenképpen belekapaszkodnék, hogy ha ez a menetrendi változás nem válik be, akkor ezt jó irányba tudjuk majd változtatni. Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. Egyperces viszontválasz illeti meg az ál lamtitkár urat. PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, képviselő úr az aggódását, de már aggódtak a Somogy megyei képviselőtársai is e tekintetében, és több tárgyalást meg egyeztetést kezdeményeztek a fejlesztések felgyorsításáról. De itt nagyon nagy pénzekről van szó. A múltkori válaszomban említettem, hogy milliárdokról szól pár perc esetlegesen. S még egy dologban történt kezdeményezés a képviselők által, ez pedig a gyors Volánjáratok beállítása, a mi tehermentesítheti a MÁVot, és azoknak az utasoknak jelenthet szolgáltatásbővítést, akik közvetlenül és gyorsan kívánnak Kaposvárról Budapestre elérni. Végül szeretnék pontosítani: Kaposvár és Budapest között igaz a hat perc, de a másik irányban ez 15 p erces csúszást jelent. Tehát az egyik irányban hat perc a menetrendben a csúszás, a másik irányban 15 perc, de ezt csak a pontosítás kedvéért mondom. Köszönöm szépen a megértését, de a fejlesztések többmilliárdos nagyságrendje miatt csak alaposan meggondol va és csak lassú lépéseket tudunk tenni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) Lengyel Zoltán (MDF) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Kikerekítve vagy lekerekítve?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Lengyel Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek: “Kikerekítve vagy lekerekítve?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellá tása miatt válaszadásra Oláh Lajos államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Lengyel Zoltán: Igen, elfogadom.) Lengyel Zoltán képviselő urat illeti a szó. LENGYEL ZOLTÁN (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. A kérdésem címe pontosan: “Kikerítve vagy bekerítve?” Előre is elnézést kérek államtitkár úrtól, mert egy, a természetvédelemhez kötődő jelenséget egy dunántúli kistelepülés határán szeretnék szemléltetni, és szeretném kérni, hogy a társadalmi elvárásnak megfelelően közösen tudjunk az ilyen jelenségek ellen fellépni. Egy dunántúli kistelepülés határában volt egy községi legelő, amit a későbbiek során az úgynevezett legeltetési bizottság hasznosított, majd ezt követően a szövetkezet használta ezt a területe t húsmarhalegelőként. A rendszerváltást követően rendszeresen erre a legelőre hajtották ki a faluban található 110 fejőstehenet koratavasztól késő őszig. Majd a területet önkéntesek felmérték, és kiderült, hogy nagyon ritka kosborfajtákkal van tele ez a kö zel százhektáros legelő, amelyek védelme érdekében megtették a szükséges lépéseket. Először a védett növényi ritkaságok kerültek oltalom alá, majd pedig a későbbiek során a ramsari egyezmény keretén belül a keresztülvonuló vízimadarak élőhelyeként, illetve vonulóhelyeként is védetté nyilvánították ezt a területet. Ebből kifolyólag korlátozták az ott legeltető gazdák kaszálásának az időpontját, korlátozták a legeltetés időpontját, és korlátozták a terület használhatóságát is, az ott lévő növényekre való teki ntettel. Ez természetesen rontotta az amúgy is romló háztáji tejtermelés kifizetődőségét, ezért a