Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Lakos Imre (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - “Elavult államszervezet, túlzott kiadások - miért késlekedünk az állami adminisztráció átszervezésével?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - LAKOS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2525 szervek száma mintegy 26 százalékkal, a központi közigazgatásban fo glalkoztatottak létszáma mintegy 30 százalékkal csökkent. A párhuzamos funkcionális területek központosítása keretében új intézmények jöttek létre. A központi közigazgatás és területi szerveinek konszolidációja és regionális átszervezése során számos nagy hálózat regionális alapú átalakítása történt meg. Az átszervezés eredményeként az érintett 415 központi költségvetési szerv helyett 176 működik tovább, mindezen intézkedések hatására mintegy 50 milliárd forintos megtakarítás keletkezett. Az intézményrendsz er átalakításával együtt megkezdődött az állami szerepvállalás újragondolása. Az állami feladatok hatékonyabb ellátása érdekében 2007 elején átfogó, minden ágazatra kiterjedő, módszeres felülvizsgálati munka indult. Egységes, rendszerszemléletű megközelíté ssel összegyűjtésre és úgynevezett feladatkataszterbe rendezésre került a képviselő úr által is említett több mint 9 ezer közfeladat, amelyért az állam szabályozási, ellátási vagy finanszírozási felelősséget vállal. A felülvizsgálatnak és a megfogalmazott javaslatoknak nemcsak a közkiadási részarány csökkentése, az állami feladatok körének szűkítése volt a célja, hanem a feladatellátás ésszerűsítésével a minőségibb és hatékonyabb ellátás elősegítése is. Ezekről a javaslatokról a kormány döntött, és határoza tában előírta a tárcák részére ezek végrehajtását, ami most is folyamatban van, és várhatóan 2009 első félévében zárul. Természetesen - különösen a jelenlegi helyzetben - folytatni kell az államszervezet korszerűsítését, és a központi igazgatás mellett az önkormányzati rendszer feladat- és hatásköri felülvizsgálatát is el kell végezni, hiszen - és ebben bizonyára egyetértünk - e területen még jelentős szervezési, hatékonysági tartalékok rejlenek. Építve a tárgyban elérhető nemzetközi tapasztalatokra, ahogy ön is említette, a következő év közigazgatáskorszerűsítési feladatai az alábbi területekre koncentrálnak: az adminisztratív terhek csökkentése, a közigazgatási mérésiértékelési rendszer fejlesztése, a kistérségi közszolgáltatás szervezeti erősítése. A fe lsorolt feladatok elvégzését uniós fejlesztési források támogatják, az említett programokat, projektterveket pedig a jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló államreform operatív program akcióterv tartalmazza. Ami az első kérdését illeti, a közigazgatás m odernizációja érdekében már megtett és tervezett lépésekre a pénzügyi válság kezelésével összefüggésben hozott bérpolitikai intézkedésektől függetlenül is szükség van, és biztos vagyok benne, hogy ezeket a képviselő úr is támogatni fogja. Kérem válaszom el fogadását. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. LAKOS IMRE (SZDSZ) : Köszönöm a választ, államtitkár úr. Önkritikusan be kell valljam, kicsit nagyot próbáltunk ha rapni ebből a tortából. Sok kérdést tettem fel. Ön megpróbált lelkiismeretesen válaszolni, de az látszott ebből a válaszból, az derült ki számomra, hogy valami elindult, valami van, de ez nem az igazi, ahogy mondta annak idején Alfonso is. Én a válasz nem elfogadásával szeretnék lehetőséget teremteni arra, hogy ezeket a jó szándékú kísérleteket megismerjük, részletesen elemezhessük, és talán kiderül számunkra, hogy valójában mi is ennek az eredménye, mi a hatékonysága ennek az intézkedéssorozatnak, és a fol yamatban lévő ügyek milyen állapotban vannak most. Úgyhogy a válaszát most nem fogadom el, és remélem, hogy ebből okulni tudunk. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : A képviselő úr az államtitkári választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlé st, hogy elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)