Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Dr. Hoffmann Rózsa és Firtl Mátyás (KDNP) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Ki védi meg a kisiskolákban tanuló diákokat?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
2519 műsorok létrejöjjenek Magyarországon is, hiszen egyegy ezer forintra ma már néhányan csak legyintenek, pedig sok egyegy ezer forintból jön össze az, hogy a család megfelelő módon tude gazdálkodni. Nekem van olyan fogadóórás ügyfelem, aki eljön hozzám, és kiderül egy beszélgetés alapján, hogy 2025 ezer forintot csak az információra költ egy nem túl gazdag család is, hiszen ha a tévé, az internet, a mobilszámlákat kifizeti, már erre költ. Miniszter asszo ny! A társadalmi megújulás operatív program kapcsán elmondottak alapján válaszát köszönöm, és elfogadom. (Taps az MSZP soraiban.) Dr. Hoffmann Rózsa és Firtl Mátyás (KDNP) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Ki véd i meg a kisiskolákban tanuló diákokat?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Tehát a képviselő úr a miniszteri választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Hoffmann Rózsa és Firtl Mátyás, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői, interpelláci ót nyújtottak be az oktatási és kulturális miniszterhez: “Ki védi meg a kisiskolákban tanuló diákokat?” címmel. Firtl Mátyás képviselő urat illeti a szó. FIRTL MÁTYÁS (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sorra lehetetlenülnek el azok az óvodák és iskolák, amelyeket az elmúlt években a Vocational Academy Alapítvány vett át a súlyos anyagi gondokkal küzdő önkormányzatoktól. Az évek óta tartó pénzügyi elvonások és a kistelepülési önkormányzatok intézményeit sújtó jogszabályi módosítá sok kényszerítették a csőd szélén álló önkormányzatokat, hogy óvodáik, iskoláik megmentése érdekében szerződést kössenek a Vocational Academy Alapítvánnyal. Tavaly GyőrMosonSopron megyében nyolc, Veszprém megyében négy település döntött úgy, hogy közokta tási megállapodást köt a Vocational Academy Alapítvánnyal. A GyőrMosonSopron megyei önkormányzat már 2007 tavaszán figyelmeztette a települési önkormányzatokat, hogy aggályosnak tartja azt, hogy ilyen sok település egy alapítvánnyal láttatja el a feladat ot. De mivel jogszabályba nem ütközött, és a települések kezében volt a döntés lehetősége, a megyei főjegyző nem is gördített akadályt döntésük elé, és kiadta a működési engedélyeket. Tisztelt Miniszter Úr! Akkor se, most se értjük, hogyan tudja egy alapít vány azonos normatívákkal működtetni ugyanazt az iskolát, amit a települési önkormányzatok külön normatív támogatáson felüli ráfordításokkal sem tudtak működtetni, és kényszerültek arra, hogy ezt a szerződést létrehozzák. Tisztelt Miniszter Úr! Biztos forr ásból kapott adatok szerint az alapítvány mostanra több mint 37 millió forint bértartozást halmozott fel, más szóval: 37 millió forintnyi bérrel tartozik az alapítvány a tanároknak. A nyilvánvaló szabálytalanságok ellenére információink szerint az állami n ormatívát a gyermekek után továbbra is folyósítják az alapítványnak. (15.10) Tisztelt Miniszter Úr! Milyen intézkedéseket tett eddig a kormány az alapítvány működésének ellenőrzésére? Hogyan képzelhető el, hogy egy olyan alapítványnak folyósítsák az állami normatívákat, amely nem tartja be a jogszabályokat, fizetési kötelezettségének nem tesz eleget? Hogyan kívánja biztosítani a kormány Cirák, Külsővat, Malomsok, Marcaltő, Osli, Rábapordány, Sopronkövesd, Újkér, Vág, Vitnyéd, Csorna, Kapuvár és Győr tanulói nak a tanuláshoz, az oktatáshoz való jogát?