Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 6 (173. szám) - Az ülésnap bezárása
2399 hiszen a laikus kívülálló keresheti benne az Opera, a Nemzeti Színház és más úgynevezett országos nemzeti együttesek támogatását. Szerintem pontosabb cím megfogalmazható l enne. Most ezt itt nem ismertetem, de nyilván mint országgyűlési képviselőnek, az is feladatom, hogy lehetőleg a cím és a tartalom legyen harmóniában egy törvényjavaslatnál. (18.50) Csak a tény kedvéért vagy ha tetszik, a jegyzőkönyv kedvéé rt mondom, hogy legyen mindenki számára egyértelmű, nem a teremben, hanem ezen kívül, hogy ez a törvény alapjában véve a regisztráción túl nem vonatkozik az Állami Operaházra, a Nemzeti Színházra, a Nemzeti Filharmonikusokra, a Rádió művészeti együtteseire , amelyek a magyar előadóművészeti életnek meghatározó és alapvető intézményei, költségvetési értelemben pedig hozzávetőlegesen annyi támogatást kapnak, mint az önkormányzati, illetve független együttesek. Az egyik képviselőtársam említette, hogy a preamb ulum szövegével elégedetlen. Én magam is elégedetlen vagyok vele, mint azt elmondtam. Szerintem ebben az értelemben, ahogy a preambulumban szerepel, a globalizáció és a tömegkultúra káros hatásaival szembeni védelem nem nagyon értelmezhető, és nem is érdem es ilyesmivel dobálózni. Sokkal egyértelműbb a szöveg, hogyha mondjuk, azt mondja, hogy a törvény célja, hogy az igénytelen szórakoztatással szemben támogassa a magyarországi előadóművészet s a többi ilyen és ilyen értékeit. Vannak még olyan szabályok, am elyeket meg lehetne említeni mint kisebb jelentőségű, de fontos szabályokat. Például nem érzem szerencsésnek, hogy a munkáltató gazdasági érdekeire hivatkozzon a máshol való fellépés tilalma. Itt sokkal jobb megfogalmazást lehet találni. Nyilván sorolhatná m még jócskán az ilyen kisebb jelentőségű, de az egész törvényjavaslat szempontjából mégiscsak fontos módosító javaslatok lehetőségét. Én tehát - szemben ellenzéki képviselőtársaimmal - azt gondolom, hogy nem feltétlen az a koncepció áll a törvényjavaslat mögött, vagy olyan kiforrott a koncepció, mint azt igényelném, de alapvető problémát ebben a tekintetben nem látok. A törvényjavaslat célja egyértelmű, az elképzelés talán más úton is alkalmazható lenne, de ha ezt nem értik félre, akkor azt gondolom, szemb en az előttem szólókkal, nem igaz, hogy károkat okoz, nem igaz, hogy nem veszi figyelembe a lehetőséget a törvényjavaslat, ha persze a megfelelő módosításokat figyelembe veszi. Ennek jegyében tehát azt tudom mondani, hogy a frakcióm a megfelelő módosítások figyelembevétele után nagy eséllyel támogatni tudja ezt a törvényjavaslatot. Azért ez a megszorítás, hogy nagy eséllyel, mert talán a felszólalásokból, a bizottsági véleményekből kiderült, hogy a költségvetési bizottságban lévő tagok úgy látták, hogy a fo rrások nincsenek biztosítva a törvényjavaslat végrehajtásához vagy a törvény végrehajtásához. Meglátjuk, hogy mire a törvényjavaslatot végigtárgyalja a parlament, ez ügyben mire jutunk, de egészében véve áll az, amit elmondtam. Köszönöm szépen. (Taps az MS ZP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Az MDFfrakció jelezte, hogy nem kíván vezérszónokot állítani, így akkor a vezérszónoki felszólalásoknak a végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan a köve tkező ülésünkön kerül sor. Miután a mai napirendi pontok tárgyalásának végére értünk, és napirend utáni felszólalásra sem jelentkezett senki sem, a mai munkánkat befejeztük, megköszönöm a munkájukat. Holnap reggel 8 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését . Az ülésnap bezárása