Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Karsai Péter (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Az almatermelőknek támogatás, a más gyümölcsöt termelőknek csak mélységes megértés jár?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (dr. Áder János):
229 törvény kapcsán, a kormá ny úgy döntött, hogy egy nagyon komoly összeggel, közel 6 milliárd forinttal segítette a tavalyi fagykár elhárítását, amiben nemcsak az almatermelők részesültek, hanem valamennyi fagykárt szenvedett gyümölcsféle, akik tudtak ilyen típusú támogatást igényel ni, és ebbe ugyanúgy beletartoztak a bogyósgyümölcstermesztők is. Ez az idei támogatás azért vált lehetővé, mert olyan mérvű volt, és azt gondolom, a képviselő úrnak nem kell magyaráznom, hogy ha nincs a fán termés, akkor nyilván a vegetáció más típusú tö rténetet kíván, lényegesen nagyobb lombozatot, lényegesen nagyobb problémákat okozva a termelőknek, így már eleve a metszés költségei is nagyságrendekkel magasabbak voltak, és utána pedig a növényvédelmi költségek is, hiszen akkor is kellett növényvédelmet alkalmazni, ha azon egy darab alma nem termett, és ráadásul lényegesen magasabb áron. Ez az egyéb gyümölcskultúráknál nem egészen így van, képviselő úr, az alma ez alól abszolút kivételnek mondható. Ezért is mondtuk azt, hogy nem a felvásárlási árakba sze retnénk besegíteni, hanem egy olyan valós költséget akarunk, mégpedig eurokonform módon, de minimis formájában kielégíteni, ami nagyjából 70 ezer forintra tehető, természetesen a piac valós szereplőinek, akik ezt a tevékenységet hivatalosan tudják igazolni , és hivatalos átadásátvételi papírokkal és számlákkal rendelkeznek. Úgyhogy, képviselő úr, azt gondolom, semmiféle diszkrimináció nem történt. A Földművelésügyi Minisztérium nem tud mindenkinek a problémájával foglalkozni, általában csak közvetítő szerep re tud hagyatkozni. Ezt megtettük egyébként az összes többi felvetés kapcsán, de voltak olyan termékpályák, amelyek nem is igényeltek ilyen típusú segítséget és közvetítést. Az almások esetében úgy gondoltuk, hogy ez az idei évben - látva az irreálisan ala csony, főleg a léalma felvásárlási árait - mindenképpen szükséges volt. (15.40) Ennek ellenére most is azt mondom, hogy a végső megoldás nem ez, hanem az a szerkezetváltás, amit elkezdtünk a kertészeti ágazatokban. Reméljük, hogy ezek a támogatások a megfe lelő helyre kerülnek, és akkor a jövőben nem kell majd ilyen piaci problémákkal foglalkoznunk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem Karsai Péter képviselő urat, hogy elfogadjae az interpellációra adot t választ. KARSAI PÉTER (MDF) : Tisztelt Államtitkár Úr! Önt hallgatva, az a régi, szakállas vicc jutott az eszembe, amikor a banda osztozkodik a bál végén a borravalón, és a nagybőgős megjegyzi: “de hát nekem nem jár?” Erre azt mondja a prímás, hogy “járni jár, csak nem jut”. Ez tipikusan ilyen érvelése volt államtitkár úrnak, amit most hallottunk. (Gőgös Zoltán: Itt nem erről van szó!) Azt szeretném öntől kérni, hogy próbáljunk a nagybőgősnek is valamit juttatni, mert egyébként a meggykultúra semmivel sem hátrábbvaló, ha úgy vesszük, mint az almakultúra, az legalább ugyanúgy megfagy, azt legalább ugyanúgy kell gondozni. (Gőgös Zoltán: Tavaly is adtunk!) Így tehát, amikor ők majd jövőre esetleg kivágják az ültetvényeket, akkor ez a válasz őket nem nyugtatja meg, mint ahogy engem sem, ezért válaszát elfogadni nem tudom. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Képviselő úr nem fogadta el az interpellációra adott választ. Kérdezem, hogy önök elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a ha tározatot: az Országgyűlés 188 igen szavazattal, 177 nem ellenében az államtitkári választ elfogadta.