Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 5 (172. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - HALMAI GÁBORNÉ (MSZP):
2249 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma harmadnapja folyik a költségvetési vita, és azért vannak szempontok, amelyek szerint eltér a korábbi évektől. Más a kiinduló hel yzet, más a feladat, mások a lehetőségek, sőt sok képviselőtársam esetében nagyon eltérőek a közelítések is. Elhangzott a teremben, hogy az éves költségvetés befolyásolja az élethelyzeteket, mondta Pesti Imre. Én úgy fogalmaznék, hogy minden esetben befoly ásolja a költségvetés az életminőséget. Sokkal nagyobb azonban a tét, mikor krízishelyzet van. Tudjuk mindannyian, hogy a mostani válság erősebb országokat is arra kényszerít, hogy ne csak egy évre, hanem messzebbre tekintsenek, vizsgálják meg az igazi ves zélyeket, határozottan válasszák ki a prioritásokat, nézzék meg, hogy hol vannak a kilábalásnak esélyei. Mert a krízishelyzeteket még Írországban is annak idején és a hosszú távú fejlődés alapjait még az általunk irigyelt Finnországban is csak egyértelmű p rioritások meghatározásával lehetett megoldani, új alapokat teremteni. Szembe kell néznünk azzal, ha nem sikerült elkezdeni a szerkezeti reformokat, mert már ahhoz is egyébként elengedhetetlenül szükséges lett volna egy széles körű párbeszéd, egy közös ten ni akarás, akkor most meg kell határoznunk azokat a dolgokat, amelyeket mindenképpen védenünk kell. Ilyen a munkahelyek megtartása, az áldozatok árán elért költségvetési egyensúly védelme, a nyugdíjasok biztonsága, a család- és gyermektámogatások rendszere , még akkor is, ha egyébként ez az európai szintnél magasabb, mert szükség van a stabilizációra. Ugyanakkor miénk a felelősség, hogy most még inkább is azon gondolkodjunk, milyen tételek járulnak hozzá a jövő alapozásá hoz. Fazakas Szabolcs képviselő úr azt fogalmazta meg itt a teremben, hogy ehhez a reálgazdaság talpon maradása a hosszú távú érdek. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy ennek is meg kell vizsgálni, milyen feltételei vannak. Annak idején a finn csoda alapja az a felismerés volt, hogy más gazdasági feltételek és körülmények megtartása mellett fejleszteni az oktatásban kell elsősorban. Nálunk ezen belül is fontos belenézni a részletekbe, mert általában nincs annyi forrásunk, hogy az egész területet priorizáljuk. M eg kell vizsgálni, hogy hol lehet erősíteni az alapképzést, és hogy milyen eszközökkel lehet leginkább elérni, hogy az emberek a szakképzés területén, az átképzésekben, az élethosszig tartó tanulásban újra és újra visszakapják az esélyt a munkaerőpiacon va ló boldoguláshoz. Geberle Erzsébet képviselőtársam azt mondta, hogy a soksok átképzés ellenére egyre rosszabb lett a helyzet a munkaerőpiacon. Itt is a dolog ennél sokkal árnyaltabb. A KSH adatai szerint ugyanis a foglalkoztatottak száma Magyarországon 19 90 és 1995 között drasztikusan csökkent. 1995 és 1998 között alacsony szinten stagnált. 1999 és 2003 között, bár volt emelkedés, de az elért szintet azóta is ott tartjuk a 3 millió 900 ezer környékén, de a 4et folyamatosan nem értük el. Az ok pedig emögöt t kettős. Az egyik az, hogy az átlagos munkanélküliség nem magasabb az EU átlagánál, viszont sokkal magasabb az alacsony iskolázottságúak és a vidékiek körében. A másik ok: még a magasabb végzettségűek körében is 1520 százalékkal le vagyunk maradva az éle thosszig tartó tanulás terén a tudás megújításában, ez a képesség a képzetlenek körében még csekélyebb. Ezért visszatérve ahhoz a tételhez, amit többen hangoztattak, hogy a munkahelyek megtartásához a reálgazdaság talpon maradására van szükség, én azt állí tom, hogy ehhez pedig az oktatás megújításával, a vidékiek számára is elérhető tanulási, művelődési lehetőségek megtartásán keresztül vezet az út. Az “Új tudás - műveltség mindenkinek” program egy ilyen vállalt és meggyőződésem szerint vállalható prioritás . Erősíteni kell a pedagógustársadalom komoly felelősséget is vállaló és viselő szereplőit, a hátrányos helyzetű gyermekeket oktató és nevelő tanárokat, akiken ma egyre több múlik. Oda kell figyelni a sajátos nevelési igényű gyermekek tanítóira, az osztály főnökökre. De legalább ilyen fontos az is, hogy a vidéki településeken is ismeretekhez, szolgáltatáshoz jussanak az ott élők, és ezáltal esélyük növekedjen. A közkultúra, a kulturális vidékfejlesztés 3 milliárdos növekménye a mostani költségvetésben a nehé z körülmények között is ezt szolgálja.
