Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Gusztos Péter (SZDSZ) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Átlagosan mennyi közpénzből tájékoztatnak egy újságírót?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
220 sajtótájékoztatók videoanyagát is meg lehet nézni, a keresőrendszernek köszönhetően pedig címszavakkal is r ákereshetnek a kívánt témákra akár a videoanyagok szövegében is. A rendszer segítségével tehát azok a tudósítók is első kézből tájékozódhatnak a sajtótájékoztatón elhangzottakról, akik eddig nem tudtak részt venni ezeken az eseményeken, így például a vidék i újságírók is. A kérdés, hogy mennyire vagyok elégedett a rendszer szolgáltatásaival, úgy hiszem, hogy nem jó helyre van célozva, célt tévesztett, hiszen nem nekem, hanem a sajtó újságíróinak kell elégedettnek lenni. S hogy mennyire hatékony a rendszer, a zt jól érzékeltetik a számok. A szóvivői tájékoztatókon átlagosan húszhuszonöt újságíró van jelen, ők jellemzően a budapesti politikai tudósítók, a rendszerbe viszont mind ez idáig több mint félezer, egészen pontosan 559 újságíró regisztrált, jelenleg teh át ennyien értesülhetnek első kézből a szóvivői tájékoztatón elhangzottakról. Ez több mint huszonkétszerese annak, ahányan átlagosan jelen tudnak lenni személyesen a tájékoztatókon. Emellett egyébként további ötven újságíró regisztrációja van folyamatban, és természetesen továbbra is érkeznek ilyen kezdeményezések. Ezért is teljesen félrevezető a rendszer egy regisztrációra történő költségeire vonatkozó válasz vagy kérdés, ugyanis egy év múlva már töredéke sem lesz annak, mint amennyi például a rendszer ind ulásakor volt. Egyébként ez jelenleg 200 millió/559 fő, azaz 358 ezer forint fejenként. Mindemellett persze kérdés az, hogy mekkora időtávra számoljuk ennek a költségnek a konzekvenciáit, hatásait, hiszen a gyors és pontos tájékoztatás öt, tíz, tizenöt, hú sz év távlatában is ezen befektetéssel remélhetőleg megújítva a rendszert időnként lehetséges lesz. E rendszert kiegészítve jött létre a nyilvános kormanyszovivo.hu oldal, amelynek hosszabb távon az a célja, hogy integrálja a kormányzat működésével kapcsol atos híreket. Ezeket az oldalakat az indulás óta több mint 70 ezer egyedi látogató nézte meg, a látogatók pedig átlagosan három és fél percet töltöttek itt a szerverek által regisztrált adatok szerint. Bár ez utóbbi nem mutat semmit, mert csak az utolsó ol dal felnyitásának időpontját regisztrálja, a rajta való tartózkodást nem, tehát általában egy hosszabb időről van szó, hosszasabban időznek ezen információtartalom mellett. Summa summarum azt javasolom önnek, hogy egyrészt a kérdés megválaszolásá hoz adjunk a tapasztalatokra további időt, másrészt pedig várjuk meg az aktuális vizsgálat lezárultát, és én kész vagyok önnel együtt a szükséges korrekciókat érvényre juttatni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megké rdezem Gusztos Péter képviselő urat, hogy elfogadjae az interpellációra adott választ. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Tisztelt Miniszter Úr! Én magam fontosnak tartom azt, hogy a kormány a legmodernebb technikai eszközökkel, a legmodernebb technológiával és a leg modernebb szellemiségben tájékoztassa az újságírókat és rajtuk keresztül a széles közvéleményt. Ha ez egy jól működő rendszer lenne, akkor nem lenne sok erre 200 millió forint, de a probléma éppen az, hogy ez a rendszer nem működik. Itt van előttem a korma nyszovivo.hu, a mai napon a vezető hír: a magyarok nem ellenfelei egymásnak, Gyurcsány Ferenc beszéde a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén. Ma délelőtt 10 óra 6 perckor kikerült erre az oldalra a két nappal ezelőtt elmondott miniszterelnöki beszédről szóló MTIhír. Tehát nem lehet azzal vádolni ezt a rendszert, hogy friss lenne, gyorsan működne és hasznosan tájékoztatna. Gyakorlatilag a jelen állapotában ez az újságírók számára egy hírarchívumként működik, egykét nap késéssel meg lehet nézni, hogy mi történt egykét nappal korábban. Szerintem ez nem ér 200 millió forintot. Miniszter úr, azt tudom mondani, hogy egy későbbi időpontban természetesen szívesen interpellálok újra ebben a kérdésben, de a mostani választ nem áll módomban elfogadni. Köszönöm sz épen. (Taps az SZDSZ soraiban.)