Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Gusztos Péter (SZDSZ) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Átlagosan mennyi közpénzből tájékoztatnak egy újságírót?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
218 ezzel a helyzettel - egyrészt földrajzi adottságunkkal, másrészt egyéb körülményeinkkel , akkor megfelelőképpen tudunk felkészülni arra a néhány év vagy néhány évtized múlva bekövetkező helyzetre, amikor ezzel a termékkel ilyen módon l ehet és kell majd gazdálkodni itt a Kárpátmedencében. Úgy gondolom, hogy az önkormányzatok ebben a folyamatban - mármint a víziközműrendszer átalakítási folyamatában - megkerülhetetlenek. Természetesen ellenükre semmiképpen nem lehet fontos döntéseket ho zni, velük együtt viszont - úgy gondolom - szükséges e fontos döntések meghozatala, mert maga a változatlan rendszer sajnálatos módon nem a hatékonyságot és nem a versenyképes szolgáltatást biztosítja. Sokkal inkább a rendszer megváltoztatása szolgálhatja - még egyszer mondom, az önkormányzatokkal együttműködve - azon átalakítást, amely versenyképes, jó minőségű szolgáltatást tud biztosítani valamennyi településen, ahol ezek a szolgáltatók adják a vizet a lakosságnak, illetve a közületeknek. Kérem a válaszo m elfogadását, köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a miniszter úr által adott választ. Képviselő úr! KATONA KÁLMÁN (MDF) : Azt gondolom, a miniszter úr érz ékelte, hogy kicsit hosszabban írtam le, pont amiatt, hogy a válasz kerekebb legyen; nem lehet három percben elmondani, amit kérdeztem. Amit a miniszter úr elmondott, azok sajnos a tényekkel vannak ellentétben. Tehát nincs olyan határozat, hogy a Nemzeti V agyonkezelő Zrt. nem privatizálja addig, amíg a víziközműtörvény nem születik meg. A másik, hogy tudja a kormány, hogy a víz nagyon fontos, de a vízbázisvédelmi programot leállította, nem halad - évek óta nem halad - előre. Ezt a ké t dolgot meg kellene csinálni! Nagyon jó lenne, hogyha kimondaná a kormány, hogy víziközműtörvény nélkül nem privatizálunk, és a vízbázisvédelmet felgyorsítjuk. Amikor ez lesz a válasz, akkor nagy örömmel fogom az igent nyomni, pillanatnyilag a nemet kell megnyomnom. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő úr tehát nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem tehát tisztelt képviselőtársaimat, hogy elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavaz ás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 183 igen szavazattal, 185 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el a miniszter úr válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.) Így azt kiadom az illetékes szakbizottságnak, a költségvetési, pénzügy i és számvevőszéki bizottságnak vizsgálatra. Gusztos Péter (SZDSZ) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Átlagosan mennyi közpénzből tájékoztatnak egy újságírót?” címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Ké pviselőtársaim! Gusztos Péter képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez: “Átlagosan mennyi közpénzből tájékoztatnak egy újságírót?” címmel. Közben engedjék meg, hogy az elnöklést átadjam Áder János alelnök úrnak, és kívánjak önöknek további jó munkát. Viszontlátásra. Öné a szó, képviselő úr.