Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 5 (172. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP):
2152 Köszönöm a szót, elnök úr. Ha már a költségvetés elemzése helyett folyamatosan a kormány gazdaságpolitikájának a kritikáját hallhatjuk, szeretnék egy friss MTIhírt megoszt ani önökkel, amely arról szól, hogy a januáraugusztusi külkereskedelmi mérlegünk pozitív, 25 millió euró, szemben az elmúlt időszak változásával, amely 457 millió mínuszt mutatott - természetesen a válság előtti időszakról van szó , ez a változás közel f élmilliárd eurós javulást jelent. Ez nyilván a kormány gazdaságpolitikáját igazoló adat. Sokkal jobb lenne ezért, ha nem a “tönkretették”, “mondjon le” és hasonló szlogenek mennének tovább, hanem a költségvetéssel foglalkoznánk. Köszönöm szépen. (Taps az M SZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Kökény Mihály, az MSZP képviselője. Öné a szó, képviselő úr. Parancsoljon! DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtá rsaim! Amikor az egészségügy jövő évi költségvetését a korábbi megszokott menetben előkészítettük, fontos megállapodások születtek az illetékesek között. Nem volt vitamentes ez a folyamat, mint ahogy sosem vitamentes az, amikor a pénzügy és az egészségügy tárgyal egymással, de tény, hogy az ágazat sok fontos programja befogadást nyert. A költségvetés első, aztán átdolgozott változatából kiolvasható volt egy szerény mértékű, de határozott irányokat mutató fejlesztés. A pénzügyi válság újabb hulláma azonban a z államháztartási és ezen belül az egészségügyi kiadások szűkítését is elkerülhetetlenné tette, mint ahogy rákényszerül erre sok más ország is. Csak Révész képviselő úrnak akarom mondani példaként a balti országokat. Tisztelt Országgyűlés! Ne firtassuk mos t azt, hogy a megrekedt szerkezeti reformok, a megmerevedett ellátási egyenlőtlenségek miatt mennyire pazarló az ágazati forrásfelhasználás. Ne firtassuk azt sem, hogy az egészségügyi szolgáltatók tizenöt éve élő teljesítményelvű finanszírozása és a közalk almazotti besorolás ellentmondásai hogyan terhelik az intézményrendszert. De kérem, fogadjuk el a patkó mindkét oldalán, hogy ha tehetnénk, akkor többet adnánk az egészségügynek korszerű műszerekre, az ügyeletek megerősítésére, egyáltalán az értelmes válto zások előmozdítására. De, tisztelt Országgyűlés, most a munkahelyek, a forint, az emberek megtakarításainak védelme minden más prioritást megelőz. És igen, a közszférának kétségtelenül kell áldozatokat hoznia, és ennek a közszférának része az egészségügy i s. Nyíltan és egyértelműen kell beszélnünk arról, hogy a bérfejlesztés és a 13. havi juttatás elmaradása nem könnyíti meg az egészségügyben dolgozók helyzetét sem, főleg a migrációs kihívások tükrében. Nehézzé válik előttünk és jogos a kérdés, hogy a stabi lizációt szolgáló intézkedések a döntéshozók körében az értelmetlen viták hevességét növelik, vagy kísérletet teszünk az ebből a helyzetből való előremenekülésre. Tisztelt Országgyűlés! Már hivatkoztak itt a Ház falai között az elmúlt napokban hasonlóra, m ost másképpen hadd mondjam, hogy a kínai nyelvben a válság fogalmát két írásjel együttesen jelenti. Külön az egyik jelenti a veszélyt, a másik a lehetőséget, utalva arra, hogy a nehéz döntési helyzetek magukban hordozzák az új esélyeket. Mert bizony a kérd ést úgy is föl lehet tenni, hogy képesek vagyunke meghaladni korábbi önmagunkat, és érdemben racionalizálni a kórházak szerkezetét, ahogyan azt például az elmúlt napokban éppen a Magyar Kórházszövetség leendő elnöke javasolta. Képesek vagyunke őszintén s zembenézni a három műszakban betegágy mellett munkálkodó ápolók gondjaival, és számukra, ha nem is holnapi kezdettel, de ciklusokon túlnyúló bérfelzárkóztatást hirdetni? (9.50) Elnök úr, két héttel ezelőtt, a nemzeti csúcson elhangzott felszólalásomban elm ondtam, hogy közel húsz éve van az egészségügy a nemzeti közmegegyezés várólistáján, és bár történtek jelentős változások, de igazi áttörést éppen a közmegegyezés hiányában nem sikerült elérnünk. A viszonylag konszolidált körülmények, úgy tűnik, nem nyújto ttak a megegyezéshez vezető kereteket, noha
