Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 5 (172. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOLBER ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
2147 a következő esztendőre három módosítás is készült, de azt gondolom, ez éppen a felelősséget tükrözi, a gyorsan változó helyzethez történő igazítást, ami valamennyiünk kötelezettsége. Amint említettem, mindig nehéz a költségvet és kapcsán az összefüggéseket áttekinteni. Én most a kutatásfejlesztés kapcsán hadd vállalkozzam egy ilyen rövid áttekintésre, annál is inkább, mert az oktatás és a kutatásfejlesztés egyre inkább fontos hazánkban. Erre Arató államtitkár úr is utalt az im ént elmondott hozzászólásában. Bizonyára a képviselő úr is látta azt, hogy egy új fejezettel bővült a Magyar Köztársaság költségvetése, ez pedig a kutatási és technológiai fejezet. Ez több annál, mint hogy szimbolizálni szeretnénk a kormány azon eltökéltsé gét és szándékát, hogy a kutatásfejlesztés szerepét és jelentőségét növeljük az elkövetkezendő időszakban. Ezek mögött tettek is meghúzódnak. Az elmúlt esztendőkben már jelentős törvényalkotási munka történt Magyarországon, gondoljunk csak az innovációs t örvényre, az Innovációs Alapra. Ebben az esztendőben pedig a kormányzati szerkezetben történt olyan jelentős változás a kutatásfejlesztéssel, a tudománypolitikával, az innovációval foglalkozó tárca nélküli miniszteri tisztség létrehozásával, amely jelzi a zt a kormányzati eltökéltséget, hogy ezen a területen előre kell haladnunk a magyar talentum, a hagyományaink, a tudás miatt, de még inkább amiatt, mert azok a kihívások, amelyek az ország előtt állnak, az ország versenyképességének növelését teszik szüksé gessé, és összhangban az Európai Unió lisszaboni törekvéseivel, ez számunkra is fontos terület. Nemrégiben az OECD készített egy országjelentést Magyarországról a kutatásfejlesztés, innováció területéről. Ezeket a köteteket mindenkinek a szíves figyelmébe ajánlom, mert átfogó, reális és számunkra is használható javaslatokat tartalmazó elemzésről van szó. A kutatásfejlesztéshez, innovációhoz alapvetően két fontos intézmény, hivatal, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, valamint a Magyar Szabványügyi Hivatal kapcsolódik, amelyek költségvetési támogatása meglehetősen csekély, hiszen döntően a saját bevételeikből látják el a feladataikat, éppen ezért én inkább néhány fejezeti előirányzatról és néhány más fejezetben lévő, de kutatásfejlesztéshez kapcsol ódó témáról szeretnék mondani néhány szót. Nemrégiben sikerült egy nagyon bonyolult és átfogó nemzetközi együttműködést kialakítani, amely környezetvédelmi és nukleáris biztonsági szempontból is fontos program, akkor, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Kö zponti Fizikai Kutatóintézetének az elhasznált, illetőleg a nagy dúsítású fűtőelemeit amerikai támogatással hosszú távon el tudtuk helyezni Oroszországban. A kormányzat a költségek 50 százalékát felvállalva támogatta a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy a K özponti Fizikai Kutatóintézet fűtőelemei immár alacsony intenzitású és dúsítású fűtőelemek legyenek. Azt hiszem, ez egyébként nagyon fontos és lényeges lépés a magyar kutatótevékenységben és munkában. Magyar siker az Európai Technológiai Intézet Budapestre történő helyezése. Ez több mint üzenet. Ugyan sokan azt gondolják, hogy ez egy kutatóintézet, de ez egy hivatal, a jelentősége mégis felbecsülhetetlen, hiszen ez az a hivatal, amelyik átfogja egész Európát, az Európában működő kutatófejlesztő intézetek h álózatát, működjenek azok akár egyetemeken, akár akadémiai és más kutatóintézetekben vagy éppen vállalatoknál. Nos, ez az az emelő, ez az a lendítőkerék, ami számunkra is sokat jelenthet, hiszen itt koncentrálódnak az információk. Azt hiszem, az a fantaszt ikusan kemény verseny, ami ezen a területen kialakult, számunkra sikeresen zárult, és amit vállaltunk az intézmény elhelyezésével kapcsolatosan, azt meg kell teremtenünk, és meg is teremti a költségvetés ezeket a feltételeket. Egy másik fejezetbe szeretnék átkalandozni, hiszen az Új Magyarország fejlesztési terv számtalan lehetőséget teremtett az elmúlt időszakban is és teremt jövőre is. A vállalati innovációnak, a kutatásfejlesztésnek 2009ben 28 konstrukciót tervezünk az előkészítés alatt álló akcióterve kben, és mintegy 130 milliárd forint szolgálhatja a különböző kutatóintézetek, egyetemek vagy éppen a kkvk innovációval, kutatásfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét és munkáját. Azt gondolom, bátran kijelenthetjük, hogy ez egy fontos lehetőség, nagymé rtékben bővült már az idei esztendőben