Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (MDF):
2026 Hogy ne csak jót mondjak, azért a zt el szeretném mondani, hiszen annak ellenére, hogy kormánypárti képviselők vagyunk, tudjuk, hogy vannak kockázatai ennek, tudjuk azt, hogy az európai pénzek felhasználása rendkívül nehéz. Erre vonatkozóan sorozatos intézkedések születtek már az elmúlt eg ymásfél évben a gyorsítás, az egyszerűsítés érdekében, és újabbak és újabbak fognak következni. Ennek ellenére, amikor a kormánnyal szemben mondják azt, hogy nem teljesül adott esetben ennek és ennek a forrásnak vagy operatív programnak a felhasználása, a zt tudni kell, hogy nem az állam használja fel. Azt tudni kell, hogy egy alapvető magatartásváltozás szükséges a vállalkozói szféra, a társadalom és az önkormányzat részéről is annak érdekében, hogy egy ilyen nehéz helyzetben minden egyes fillérre szükség van, tehát változtasson a hozzáállásán ő is, és ne csak az államtól várja el ennek a kedvezményeit. Összefoglalva az eddigieket, azt szeretném mondani, hogy ez a költségvetés tartalmazza mindazokat a forrásokat, amelyek a jövő évben is a szükséges felhasz nálások érdekében rendelkezésünkre állnak, és ez nemcsak a közvetlen európai forrásokra, hanem más forrásokra is, a svájci alapra, a norvég alapra és másokra is vonatkozik. Azt gondolom, hogy ezen a téren, ha valakinek kételye van, akkor érdemes volna érde mi párbeszédet folytatni. Ennek a párbeszédnek helye lehet az, amit a miniszterelnök úr kezdeményezett, hogy a gazdasági bizottság bázisán, meghíva azokat, akik értenek ehhez, mélyedjünk el a részletkérdésekben, és ha szükséges, változtassunk. Azt gondolom , hogy Horn képviselőtársamnak is ott van a lehetősége - örömmel meghívjuk erre , hogy amennyiben úgy gondolja, hogy változtatások szükségesek, ezeket mondja el. Én magam is mondtam volna, hogy Horn képviselő úr hat évig ennek a kormánynak része volt, az SZDSZ meg tíz évig. Számomra egy icipicit disszonáns az, hogy miután hat hónapja már nincs ott, azóta sokkal, de sokkal jobban tudjuk, hogy mi mindent kéne csinálni, mint amikor ott vagyunk. (Horn Gábor: Eddig is tudtuk! Csak nem tudtuk megcsinálni!) Horn Gábor benne volt ennyi időn keresztül, de a Kóka frakcióvezető úr nem volt ott. (12.50) Szeretnék három dolgot elmondani itt azért, nehogy másokban félreértés legyen. 1. Az 1990es évek után, miután azt mondta, hogy húsz éven keresztül nem volt a Fidesznek olyan pozitív magatartása, ami az önkormányzati rendszer átalakítását segítette volna, ez nem igaz. Tételesen nem igaz! A kilencvenes években a Fidesznek a fővárosra vonatkozóan több javaslata volt, konstruktív, a Szocialista Párt mellette állt, és sajnos azt kell mondanom, hogy az SZDSZ ezt megakadályozta. 2. A regionális rendszer átalakítása hatékonyságának egy fontos alapja, amelyik egy választott jellegű, önkormányzati jellegű régió kialakítását eredményezte volna, ott bizony a jelenlegi fejlesztési ta nács elállamosított formáját, amit a Fidesz létrehozott, végig az SZDSZ is támogatta. Tehát jó volna, ha történelmi emlékekkel, történeti gondolkodásokkal is rendelkezvén nyilatkoznánk meg ezekről a kérdésekről. Nem szeretném tovább szaporítani a szót, nek em még egy percem van, ha a frakcióvezetés hozzájárul, akkor én erről az egy percről szívesen lemondanék az időmből az SZDSZ javára, mert Horn Gábor képviselőtársamnak nincsen már ideje válaszolni, annak érdekében, hogy ne olybá vegye, hogy én olyankor szó lok hozzá, amikor már nincs ideje. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Lengyel Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Öné a szó, parancsoljon, képvis elő úr! LENGYEL ZOLTÁN (MDF) :